Vágólapra másolva!
Az osztrák vállalatoknak mindössze 35 százaléka érzi a válságot - derül ki a Karmasin Motivforschung piackutató intézet felmérésből. Mindössze 11 százalék érzi magát erősen érintettnek.
Vágólapra másolva!

Ugyanakkor a vállalatvezetők saját cégüket jobb helyzetben lévőnek látják, mint az ágazatot, amelyben tevékenykednek: a válaszadók 44 százaléka mondta azt, hogy ágazatukat érinti a válság.

A felmérésből az is kiderül, hogy a vállalatok a tűzoltó akciókat - főként a költségcsökkentést - részesítik előnyben célirányos stratégiai átalakítás helyett.

Bérek, bónuszok, beszállítók

Mindamellett a megkérdezetteknek mindössze 30 százaléka állítja, hogy már minden szükséges költségintézkedést meghoztak. 41 százaléknál még nem köszöntött be a krízis, ezért még költségcsökkentést sem hajtottak végre, és többségük nem is tervezi ezt az első fél évben.

Azok a cégek, amelyek nekiláttak a költségek lefaragásának, azok a beszállítói szerződések újratárgyalásával, illetve a bérekkel és a bónuszokkal kezdték, majd a marketing- és reklámkiadások következtek.