Gazprom: veszélyes az ukrán gázrendszer módosítása

Vágólapra másolva!
Beláthatatlan következményekkel járhatnak az egész eurázsiai térségre, ha az ukrajnai gázvezeték-rendszer működési rendjében a Gazprommal nem egyeztetett változtatásokat hajtanak végre - jelentette ki szerdán Oleg Akszjutyin, a Gazprom szállítási, tárolási és gázfelhasználási osztályának vezetője.
Vágólapra másolva!

Akszjutyin - akit az Interfax hírügynökség idézett - erről a héten az EU és Ukrajna által Brüsszelben aláírt megállapodás kapcsán szólt, amely, mint mondta, előirányozza a vezetékrendszer működési rendjének megváltoztatását.

"A két vezetékrendszer (az orosz és az ukrán) integrációjának mértékét figyelembe véve, valamint tekintettel arra, hogy az ukrán rendszer működése a Gazprom szerződéseinek s az exportszállítások bonyolításának nélkülözhetetlen része, a Gazpromnak hozzá kell járulnia bármiféle munkához, amely az ukrajnai exportvezetékek áteresztő képességének megváltoztatásával jár" - nyilatkozta az osztályvezető.

"Mi több, az ukrán vezetékrendszert úgy építették ki, hogy teljesen szinkronban van Oroszország Egységes Gázellátási Rendszerével, ugyanis a két rendszert az egykori Szovjetunió gázkitermelésének és -szállításának egységes technológiai komplexumaként hozták létre" - mondta, hozzátéve: "Ennél fogva az ukrajnai gázvezeték-rendszer működési rendjének nem egyeztetett megváltoztatása nem csupán az exportszerződések teljesítésére lesz kihatással, hanem az oroszországi és közép-ázsiai gázkitermelésre is, és így beláthatatlan következményekkel járhat az egész eurázsiai térségre nézve".

Akszjutyin úgy vélte: teljesen világos, hogy a gázszállítások rendszerének normális működése csakis úgy biztosítható, ha a kitermeléstől a szállításon át a felhasználásig az összes technológiai ágat és folyamatot koordinálják, és ennek nincs alternatívája.