Terjed a rövid munkaidő a Daimlernél

Vágólapra másolva!
A 165 ezer németországi dolgozóból 68 ezret rövidített munkaidőben foglalkoztat a Daimler német járműipari konszern áprilistól.
Vágólapra másolva!

Szerdán jelentette ezt be a vállalat első számú embere, Dieter Zetsche, aki szerint az autóipart az évszázad válsága sújtja. Megjegyezte, hogy fogalma sincs, mikor lesz majd vége az ágazati krízisnek, ami az Opelt is súlyosan érinti. Zetsche közös fellépést sürgetett a válság megoldására, beleértve ebbe a szakszervezeteket is.

A Daimlernél már 50 ezer embert érintett a válság, ők átmenetileg felhagyni kényszerültek a munkával, úgynevezett technikai munkanélküliségbe jutva ezzel. A gyártó autóiból sok heti készletek halmozódtak fel. Az IG Metall fémipari szakszervezet szerint hónapok múlva elkövetkezhet a nagy elbocsátások ideje az autóiparban, amit eddig zömmel sikerült elkerülni.

Zetsche mindazonáltal ismét megemlítette, hogy lát egy parányi reménysugarat a Daimler előtt, bár a Mercedes kocsiknál, a termelésért felelős igazgató szerint még nagyobb visszaesés lehet az eladásokban, mint eddig. A márka A és B osztályában azonban várhatóan a második negyedévben a németországi gyártásban már növelhető lesz a foglalkoztatás, azaz kisebb mértékben lesz majd szükség a technikai munkanélküliségre.