A Szurgut nyeresége 62 százalékkal nőtt

Vágólapra másolva!
A Mol egyötödének megvásárlásáról ismertté vált orosz olajvállalat, az OAO Szurgutnyeftyegaz tiszta nyeresége 62 százalékkal nőtt tavaly - írja a Finmarket.ru. A szibériai cég nem kívánt nyilatkozni a Mollal kapcsolatos terveiről az [origo]-nak.
Vágólapra másolva!

Az orosz számviteli előírások szerint számított profit 2008-ban 143,9 milliárd rubelt tett ki (ez 947 milliárd forintnak felel meg pénteki árfolyamon), ami jelentős növekedés a 2007-es 88,6 milliárdhoz képest. Mindez a cég közleményéből derült ki.

Ugyanakkor a tavalyi negyedévben már érződött a csökkenő olajár hatása is: az utolsó három hónapban a nyereség 23,8 milliárd volt, ami 25 százalékkal maradt el a 2007-es utolsó negyedév 31,9 milliárdjától. Szintén elmaradt a profit a 2008-as harmadik negyedévtől, amikor a nyereség 47,5 milliárd rubel volt.

Az [origo] munkatársa megkereste pénteken a Szurgutnyeftyegazt, ám a szibériai cég sajtóirodáján nem válaszoltak arra a kérdésünkre, hogy mik a tervei a vállalatnak a magyar Mollal. Mint ismeretes, a Szurgutnyeftyegaz az osztrák OMV részesedését vásárolta meg, az osztrákok mintegy 21 százalékot adtak el a Molból az oroszoknak. A Szurgutnyeftyegaznál pénteken csak annyit mondtak: az ügylet még zárult le, addig nem nyilatkoznak.