Tartalék nélkül a legtöbb önkormányzat

2009.05.13. 14:42

Az önkormányzatok többsége nem hitelképes és tartalékaik sincsenek - mondta Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára szerdán Balatonalmádiban.

A Községek, Kistelepülések és Kistérségek Országos Önkormányzati Szövetségének (KÖSZ) közgyűlésén az államtitkár elmondta: "az egyetlen járható út", ha az önkormányzatok a bevételeikhez igazítják a kiadásaikat. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az önkormányzatok számíthatnak a költségvetési törvényben szereplő támogatásokra, a kormány ugyanis "nem készül új költségvetésre" és a jelenlegi módosítására sem.

A meghirdetett pályázatokat is elbírálják és a pénzösszegekhez a nyertes önkormányzatok hozzájutnak - jegyezte meg. Rámutatott arra, hogy a bölcsődei, óvodai fejlesztések és iskolai buszbeszerzések 4,1 milliárd forintos pályázati támogatási összegéről május 22-én dönt az önkormányzati miniszter, s nyáron már meg is indulhatnak az intézményi fejlesztések, felújítások.

Közlése szerint a júliustól esedékes áfa-emelés és az árfolyamváltozások esetében az önkormányzatok a támogatási szerződések felülvizsgálatát kérhetik, s ebben egyedi elbírálások, döntések lesznek. Megjegyezte: az várható, hogy a szerződésben a "műszaki tartalomban kell, hogy engedjünk", azaz ugyanabból az összegből esetleg "nem csinálnak meg mindent".

Jauernik István szerint az önkormányzati reformot illetően abban nagy az egyetértés, hogy "itt már valamit tenni kellene", de - mint mondta - a kormányzat és az önkormányzati szövetségek például féléven át "gyötörték egymás", ám érdemi javaslatot nem tudtak összehozni. Lehet, hogy eljön "egy pillanat, amikor a politikai szándék vagy a kényszer ráviszi arra a politikusokat, hogy megszavazzanak egy valóban reformértékű változást" - mondta.

A gazdasági válság hatásaként ez a kényszer elég nagy, akár azt is lehet mondani, hogy az önkormányzati reform ügyében "helyzet van" - vélekedett az államtitkár, aki hozzátette: egy hatpontos módosító javaslatot ősszel a parlament elé terjesztenek.

Jauernik István utalt arra is, hogy valószínűen engednek a Fidesz javaslatának és létrehozzák a 19 megyei közigazgatási hivatalt, miként szó van arról is, hogy a helyi iparűzési adót 2010-től az APEH szedné be és utalná át az önkormányzatoknak.

Kitért arra is, hogy a tervezett ingatlanadó nem pluszbevételt jelentene, ugyanis a személyi jövedelemadót jelentősen csökkentenék, s ezt kompenzálná az ingatlanadó.

Wekler Ferenc, a KÖSZ elnöke azt mondta: az önkormányzatok legnagyobb, évek óta nyomasztó gondja a kiszámíthatatlanság. Szerinte a pénztelenséget még valahogy kezelni tudják, de azt nehezen, hogy év közben változnak jogszabályok. Például az áfa-törvény változtatása ötszázalékos pluszkiadást jelent majd júliustól az önkormányzatoknak. Visszaigényelni nem tudják, s minimum öt százalékkal "borul" a költségvetésük - tette hozzá.

A szövetség elnöke közölte: évek óta nincs eldöntve az sem, hogy konkrétan mi az állam és mi az önkormányzatok feladata, e helyett "bedobott ötletekkel hergeljük egymást hosszú évek óta".

KAPCSOLÓDÓ CIKK