Bajnai: A lakosság öt százalékát érinti a vagyonadó

Vágólapra másolva!
Bajnai Gordon szerint Magyarországon az emberek félnek az ingatlanadótól, de nagyon sokan megnyugodhatnak, mert a kormány olyan vagyonadót vezet be, amely a lakosság 95 százalékát nem terheli majd. Erről a miniszterelnök a Magyar Televízió Este című műsorában beszélt csütörtökön. A miniszterelnök szerint a vagyonadó csak a lakások 5 százalékát érinti majd.
Vágólapra másolva!

Bajnai Gordon kiemelte: a vagyonadó tervezett formája igazságos és vállalható. Ezt azzal indokolta, hogy a legvagyonosabb réteg részt vesz a válság megoldásában, a nyugdíjasok, a munkanélküliek, a nagycsaládosok pedig kaphatnak könnyítéseket.

A munkát terhelő elvonások eddig Európában a második legnagyobb mértéket érték el Magyarországon, ezt csökkenteni kell, hiszen csak Belgiumban nagyobbak a munka közterhei. E csökkentésekkel párhuzamosan a bevételek növelését szolgálja a vagyonadó - derült ki a miniszterelnök szavaiból.

175 lóerő felett

A nagy értékű autók vagyonadózásáról Bajnai elmondta, hogy egyelőre még nincs végleges szabályozási javaslat, de várhatóan a 175 lóerő fölötti autókat adóztatják meg, a környezetvédelmi szempontból élenjáró gyártmányokra pedig lesz kedvezmény.

Az ingatlanok vagyonadózása a lakások mintegy öt százalékát érinti a miniszterelnök szerint, úgy vélte ezért, hogy a lakosság megnyugodhat, 95 százalékuk nem fog vagyonadót fizetni, hiszen a 30 milliós határt nem éri el az ingatlanjuk értéke.

Három csoport

A miniszterelnök úgy látja: legalább három csoportba sorolhatók azok, akiknek 30 millió forintnál nagyobb értékű ingatlana van. Az egyik csoport az, akik kemény munkával, sikerrel, tehetséggel szerezték vagyonukat. Ha ők tisztességesen és becsületesen adóznak, akkor a most meghirdetett változásokkal sokkal többet fognak nyerni, mint amennyibe nekik a vagyonadó kerül.

Másik csoportba sorolta azokat, akik minimálbéren jelentik be magukat, de sokszor 50-100 millió forintos villákban laknak és nagyértékű autókkal járnak. Véleménye szerint ők irritálják a társadalmat, de ezt csökkentheti a vagyonadó bevezetése, mert az csökkenti az igazságtalanságokat.

Bajnai Gordon kitért arra: a harmadik csoportba a nyugdíjasok, a munkanélküliek, nagycsaládosok és az egyedi élethelyzetbe került emberek vannak, aki számára tartalmaz mentességet a vagyonadó rendszere.

40-50 milliárdos bevétel vagyonadóból

A kormányfő becslése szerint a vagyonadó bevezetéséből 40-50 milliárd forint bevétele lesz a költségvetésnek, amelynek "minden fillérét" a személyi jövedelemadó csökkentésére fordítják.

Az Európai Parlamenti választásokról azt mondta: ennek az a tétje, hogyan tudják majd képviselni Magyarország érdekeit Európában. Úgy fogalmazott: a választásnak erről kellene szólnia, de nem naiv, mert tudja, hogy sokan a pártokra leadott szavazatokban gondolkodnak.

A miniszterelnök emlékeztetett arra: ez a kormány válságkezelésre vállalkozott. Mindaddig, amíg az erre vállalkozó pártok a támogatást megadják, és a parlamenti többség segítségével meg tudják csinálni a programot, addig van értelme folytatni a munkát. "Engem ebben az európai parlamenti választások nem fognak elbizonytalanítani" - jelentette ki Bajnai Gordon.

FT-nyilatkozat

Bajnai Gordon nemcsak a magyar tévének, hanem a brit üzleti lapnak, a Financial Timesnak is nyilatkozott csütörtökön. A londoni lap így foglalta össze a Bajnai-interjút: jórészt a németországi és az európai fellendülés sebességén múlik annak esélye, hogy Magyarország túljusson a mély recesszión.

Bajnai elmondta: Magyarország "együtt nevet és együtt sír Európával és különösen Németországgal". A kormányfő hozzátette: ha további jelentős visszaesés következnék, ami "jelen pillanatban nem várható", az sokkhatással járhat. Bajnai Gordon szerint Európában egyetlen ország sem tudja önmaga kezelni a válságot, az csak összeurópai alapon kezelhető.