Előtérben a lakóhely közeli üzletek

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A vásárlók boltválasztásában fő szempont, hogy szeretnének egy üzletben megtalálni mindent, amire szükségük van. Keresik a nagy eladóterű egységeket, amelyek láncai továbbra is terjeszkednek, és hálózataikat átlagosan 10 százalékkal bővítették múlt évben - derül ki a Nielsen felméréséből.

Hipermarket, szupermarket és diszkont összesen 1016 működött tavalyelőtt év végén, és 1116 múlt év végén. Eddig 2009 során, a három említett csatornában 32 új üzletet nyitottak. A drogéria láncok pedig tizennyolc új egységgel bővültek. A hagyományos élelmiszerüzletek száma 1400-zal, 19 935-re csökkent tavaly, nagyrészt a vásárlási szokások változása következtében. Leginkább érintettek az 50 négyzetméteres és kisebb üzletek, mert azokból 1100-zal kevesebbet regisztrált a Nielsen december végén, mint egy évvel korábban.

A trendek azt mutatják, hogy a fogyasztók boltválasztásában előtérbe került a kényelem, a lakóhely közelében megtalálható üzlet.