Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa ma tárgyalja a Bors című napilapot kiadó társaság felvásárlásának ügyét. A hivatal februári bejelentése szerint a Ringier Kiadó Kft. és a svájci Ringier AG kérelme alapján indított eljárást a Híd Rádió Zrt. feletti irányításszerzés engedélyezésével kapcsolatban.

"A kérelmezők a Híd Rádió Zrt. feletti irányításszerzéssel meg kívánják vásárolni a Bors elnevezésű lapot, ehhez kérték a GVH engedélyét" - áll akkori közleményükben. Néhány nappal korábban Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője, a Híd Rádió Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek arról beszélt: aláírt szerződés még nincs az eladásról, de már előrehaladottak a tárgyalások. A lap sorsáról annyit mondott, tudomása szerint a Ringier kinyilvánította, hogy azt "önálló entitásként kívánja kezelni".

A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (Matesz) honlapján olvasható adatok alapján az idei év első három hónapjában a Blikket 214 ezer, a Borsot 91 és fél ezer példányban értékesítették.