Rosszul végződött a hét Nyugat-Európában

Vágólapra másolva!
Nem tettek jót a nyersanyagok árcsökkenéséről érkező hírek a vezető nyugat-európai tőzsdeindexeknek: az érintett cégek részvényeinek árfolyama lefelé ment, velük a gyógyszeripariaké is. Pedig a nap elején még úgy tűnt, fellendülés lesz a tőzsdéken.
Vágólapra másolva!

A legmegbízhatóbb európai részvények indexe, a FTSEurofirst index 0,3 százalékot süllyedve 843,49 ponton végzett. A gyógyszeripari papírok veszteségeit a Sanofi-Aventis 8 százalékos esése indította, azon hírek hatására, hogy a gyártó két fontos termékének megbízhatóságát kétségbe vonó jelentések láttak napvilágot.

Londonban a FTSE-100 mutató 0,27 százalékos esés után 4241,01 ponton zárt. Nem voltak jelentősebb árfolyammozgások, kiemelésre a Marks & Spencer 3 százalékos drágulása érdemes, de ezt bőven ellensúlyozta, például, a fajsúlyos Anglo American bányaipari részvény másfél százalékos mínusza.

A frankfurti börze DAX 30 indexe zárásra fél százalékot vesztett, 4776,47 pontig ereszkedve. Ez főleg néhány részvény - így az Allianz, az E.ON, a Metro, a Hannover Rück biztosító - 2 százalékot meghaladó áresésének a következménye. Az ellensúlyt elsősorban a Volkswagen 2,85 százalékos drágulása jelentette.

Varsó erősödni tudott

Emelkedett pénteken a varsói tőzsde vezető indexe, a WIG20 mutató, így 0,29 százalékkal a csütörtöki érték felett, 1858,24 ponton fejezte be a hetet. A nap nyertese a rézipari KGHM (+3,1 százalék), vesztese pedig a cseh CEZ energetikai társaság, (-2,6 százalék).

A MOL árfolyama a varsói értéktőzsdén a szerdai nagy nyereséget és a 7,8 százalékos visszaesést hozó csütörtöki profitkivét után 8,4 százalékkal emelkedett pénteken, és 205,00 zlotyn zárt.