Profitkivétel miatt esik New York

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Eséssel nyitott pénteken is a Wall Street, elsősorban a profitkivét miatt: a New York-i tőzsde vezető részvényindexe, a DJIA 44,22 pont (0,52 százalék) mínuszban volt a kereskedés első perceiben, míg a Nasdaq piac vezető részvénymutatója 9,84 pont (0,54) százalékos veszteséget jelzett.

A kereskedés első félóráját követően a DJIA mutató 20,48 pont, 0,24 százalék veszteséget mutatott, míg a Nasdaq piac összetett indexe 6,88 pont, 0,38 százalék mínuszt a csütörtöki záráshoz képest.

A Bloomberg megjegyzi, a lefelé mutató tendencia a profitrealizálás mellett azzal is magyarázható, hogy a kínai központi bank egyik vezetője ismételten egy - ily módon a dollárt kiváltó - "világpénz" bevezetésének szükségességéről beszélt. A befeketői hangulaton ugyanakkor valamelyest javított, hogy a kormányzat adatai szerint az amerikai lakosság jövedelme egy éve nem látott mértékben nőtt májusban.