Türkmenisztán mégis adhat gázt a Nabuccónak

Vágólapra másolva!
Türkmenisztán kész gázt elkülöníteni a Nabucco-gázvezeték számára - közölte pénteken a kormány ülésén Gurbanguly Berdimukhammedov türkmén elnök, akit az ITAR-TASZSZ hírügynökség idézett. Az államfő szavai szerint Türkmenisztán rendelkezik értékesíthető gázkészletekkel. "Készek vagyunk ezt a határon kívüli fogyasztókhoz irányítani" - mondta. "Ez érinti a Nabuccót is."
Vágólapra másolva!

A türkmén elnök mostani kijelentésének az ad nyomatékot, hogy eddig nem ért el konkrét eredményt a türkmenisztáni gáz "megszerzésével" kapcsolatban az EU, amely az Oroszországot elkerülő Nabucco vezeték egyik fő nyersanyagbázisává szeretné megtenni Türkmenisztánt.

Június elején Brüsszelben folytak ugyan magas szintű tárgyalások, de az EU feltételként támasztotta a gázból származó bevételek költségvetési újraelosztásának átláthatóságát, Asgabat számára azonban ez - az akkori jelek szerint - elfogadhatatlannak bizonyult.

A türkmenisztáni gázért harcoló országok az utóbbi időben igen aktívvá váltak. Hosszú idő óta először, nemrégiben Asgabatba látogatott Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója. A Gazpromnak előzőleg komoly konfliktusa támadt Türkmenisztánnal, amikor leállította az ottani drága gáz vásárlását az európai kereslet és az árak csökkenése miatt. Miller látogatása nem járt eredménnyel, Igor Szecsin orosz miniszterelnök-helyettes viszont a minap bejelentette, hogy az ártárgyalások Asgabattal júliusban kezdődnek meg.

Az Oroszországba érkező türkmenisztáni gázexport napi mintegy 70-80 millió köbméter tesz ki. Türkmenisztán Oroszország legnagyobb közép-ázsiai gázszállítója, saját adatai szerint tavaly több mint 47 milliárd köbmétert szállított, és összesen 70,5 milliárd köbmétert termelt ki. Az idén 75 milliárd köbméter kitermelését és 51 milliárd köbméter exportját tervezi.

Ugyanakkor egy június végi hír szerint Kína és Türkmenisztán gázszövetségre lépett: Kína 3 milliárd dolláros hitelt nyújt Asgabatnak az ország legnagyobb földgázmezőjének kiaknázására, és a kitermelt gáz egy, még az idén megnyíló vezetéken Kínába áramlik.

Kína a hitelt a Déli Jolotany gázmező kiaknázására adja. Ez Türkmenisztánban a legnagyobb gázmező, és független brit értékelések szerint a világon a négy legnagyobb gázmező között van, tartalékait 6-14 ezer milliárd köbméterre becsülik.

Az aláírt megállapodások értelmében az idén üzembe helyezendő, hétezer kilométeres vezetéken az eredetileg tervezett 30 milliárd helyett Türkmenisztánból évi 40 milliárd köbméter gáz áramlik majd Kínába.

Megfigyelők összefüggést látnak a türkmén elnök pénteki kijelentésének időzítése és aközött, hogy a Nabucco-gázvezetékről szóló kormányközi megállapodást hétfőn, július 13-án készülnek aláírni a részes felek Ankarában.