Szélesítik az utat Szombathelytől Vátig

Vágólapra másolva!
Felújítják nettó négy milliárd forintból a 86-os számú főút Szombathely és Vát közötti 9,2 kilométeres szakaszát - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Vágólapra másolva!

A 9,2 kilométeres útszakaszt kétszer két sávosra bővítik, amelyből 3 kilométeren kétszer egy sávot megépítenek a meglévők mellé, míg 6,2 kilométeren teljesen új nyomvonalon halad majd az út.

A beruházás részeként 18 darab közúti és vízépítési műtárgyat alakít ki a kivitelező, míg egy új, külön szintű csomópont is kiépül, egy meglévő csomópontot pedig kibővítenek.

Az útfelújításra kiírt tenderre tíz pályázat érkezett, közülük öt volt érvényes. A beruházás nyertese az NVE Szombathely 86 Konzorcium lett, amelynek vezetője a Nemzetközi Vegyépszer Zrt.