Vágólapra másolva!
A bébiételek és a táplálékkiegészítők javították a Danone eredményét az év első felében, tejtermékekből és ásványvízből viszont kevesebbet adtak el.
Vágólapra másolva!

A tejtermékek értékesítésében világelső Danone 722 millió eurós adózott eredményt jelentett pénteken az első félévről, 7,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A bevétel január és június között 1,6 százalékkal 7,5 milliárd euróra emelkedett.

A társaság pénteki közlése szerint a bébiételek forgalma 7,4 százalékkal nőtt - kisebb mértékben az első negyedévi 10,5 százalékos növekedésnél -, mert kissé visszaesett a kereslet Kelet-Európában, Oroszországban és Kínában.

A táplálékkiegészítők forgalma 8,8 százalékkal bővült, miközben a tejtermékeké és az ásványvizeké csökkent. A későbbiekre nézve biztató, hogy a friss tejtermékek piacán Lengyelországban, Magyarországon és az Egyesült Államokban ez év elejétől kipróbált és bevált - főleg árcsökkentésből és reklámból álló - piacmegdolgozó módszereket a Danone más piacain is bevezetik, mindenekelőtt Franciaországban, Oroszországban és Mexikóban, írták a cég pénteken megjelent beszámolójában.

A Danone az ásványvizek és a bébiételek forgalmazásában a második, a táplálékkiegészítőknél a harmadik a világon.