Lassult az ipari termelés zuhanása

Vágólapra másolva!
Lassult az ipari termelés csökkenése júniusban: a hatodik hónapban 18,8 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakához képest, míg májusban 22,1 százalék volt a csökkenés, a júniusi részletes adat 0,2 százalékponttal rosszabb az előzetesen publikáltnál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatok alapján pénteken.
Vágólapra másolva!

A júniusi munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlan indexszel. A termelés volumene az év első hat hónapjában 22,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában, ami megegyezik az előzetesen közölt adattal. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index júniusban 1,7 százalékkal emelkedett.

A KSH augusztus elején publikált előzetes adatai alapján júniusra éves szinten 18,6 százalékos termeléscsökkenést, májushoz viszonyítva pedig 1,9 százalékos emelkedést várt. Az ipari termelés az idén májusban 22,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, míg a termelés volumene az év első öt hónapjában 23,3 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index májusban 2,6 százalékkal emelkedett.