Kínába viszik a Mondi papírgyártó gépét

Vágólapra másolva!
Kínában dolgozik majd tovább a Mondi szolnoki gyárának Finnországban készült, 1985-ben beüzemelt papírgyártó gépe, a 2008 márciusa óta bezárt gyárban jelenleg a gépek és épületek bontása folyik - közölte Ferencz Gábor, a Mondi Szolnok Zrt. igazgatósági elnöke.
Vágólapra másolva!

A cégvezető tájékoztatása szerint a gép eladásáról hónapokig tárgyaltak, bontásához hozzáfogtak, és szeptemberben kezdik meg a kiszállítását az ázsiai országba. A vételárról és a gép telepítésének konkrét helyéről nem kívánt felvilágosítást adni.

Ferencz Gábor elmondta: a gyárban jelenleg egy korábban számukra segédanyagot beszállító cég épületét bontják, a munkát várhatóan szeptemberben fejezik be. Ez a terület a papírgyáré, és szabaddá válása után jó esély van értékesítésére. Más folyamatosan megtisztított területeket és kiürített épületeket is kínálnak eladásra, az érdeklődők kereskedelmi, logisztikai valamint ipari gyártó-összeszerelő tevékenységre szeretnék azokat hasznosítani.

A Mondi-vezető hangsúlyozta, az a törekvésük, hogy elsősorban olyan vállalkozások kerüljenek a telephelyre, amelyek minél több embernek tudnak megélhetést biztosítani. Így elképzelhető, hogy a Mondi nem kizárólag a vételárat tekinti meghatározó szempontnak, legalább ilyen fontos, ha vevő a komplex hasznosításban gondolkodik - tette hozzá.

A papírgyártást 2008. március közepén állították le a Mondi szolnoki gyárában, amit a irodai papírok piacának telítettségével indokoltak. A dolgozók munkaviszonyát többször meghosszabbították, hogy a gárdát egybetartsák, s egy szakmai befektetővel újra indulhasson a termelés. A dolgozóknak végül 2008 júniusában mondtak fel, miután az utolsó potenciális szakmai vevővel is eredménytelenül zárultak a tárgyalások. A munkáját elvesztő kétszáz papírgyári dolgozó 11-16 havi átlagkeresetének megfelelő pénzbeli juttatásban részesült.

A megyei kereskedelmi és iparkamara, illetve a regionális adóhatóság által összeállított TOP50 című kiadványban a társaság, akkor még Mondi Business Paper Hungary Zrt. néven, a 2007-es teljesítménye alapján a negyedik legjobb lett a Szolnok megyei cégek rangsorában 26,2 milliárd forintos nettó árbevétele alapján. Emellett a Mondi Szolnok egyik legnagyobb adófizetője volt, éves szinten több tízmillió forint iparűzési adót fizetett be az önkormányzatnak.