Bezárja az Északi Járműjavítót a MÁV-Gépészet

2009.08.18. 21:57

Bezárja az Északi Járműjavító telephelyét a MÁV-Gépészet Zrt., a társaság által telephely-racionalizálásnak nevezett átalakítással 338 munkavállaló munkahelye szűnhet meg csoportos létszámleépítés keretében, amennyiben nem vállalják a munkát a társaság többi telephelyén.

A leépítésről kedden egyeztetett a munkaadó a munkavállalói szervezetekkel, amelyet követően a VDSZSZ Szolidaritás kifogást nyújtott be az intézkedés ellen.

Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében a szakszervezet azt állítja, hogy a munkáltató nem tett eleget a korábbi tárgyalások során tett ígéretének, miszerint minden dolgozó további foglalkoztatását biztosítja más telephelyeken.

A VDSZSZ közleményében úgy fogalmaz: a vezetésnek kellene legelőször távoznia a cégtől, hiszen az ő felelősségük, hogy az Északi Járműjavítót ingatlanpanama céljaira engedték át. A szakszervezet szerint ugyanis nem magyarázható másképp az igyekezet, amivel az amúgy nyereséges üzemegységet be kívánja zárni a munkáltató.

Dian József, a MÁV-Gépészet Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, a telephely megszüntetésére, illetve az egyes tevékenységek kihelyezésére azért van szükség, mert az Északi Járműjavító, valamint a társaság szolnoki járműjavító telepe csupán kapacitása 25-30 százalékán működik, nincsenek megrendelések a jövő évre, ugyanakkor a Pest megyei Északi Járműjavító üzemeltetési költsége évente 1,1 milliárd forint.

Dian kiemelte: a telephely valamennyi - több mint 700 - munkavállalójának felajánlották, hogy máshol biztosítanak számukra munkát, azonban 338-an eddig nem vállalták, hogy más telephelyre járnak dolgozni.

Dian József hangsúlyozta: az egyes tevékenységek kihelyezése szeptember végén, október elején befejeződik, a teljes üzem bezárására pedig decemberben kerül sor. Eddig az időpontig minden jelenlegi munkavállaló még meggondolhatja magát, és vállalhatja a munkát a társaság azon telephelyein, ahol vannak szabad munkahelyek.

Megjegyezte: a szolnoki üzemben például 180 bérelt munkavállaló dolgozik, akiket az Északi Járműjavító személyi állományával szeretnének kiváltani, azonban nincs elég jelentkező a jelenlegi munkavállalók között, a munkásszálló és a munkás-buszjáratok biztosítása ellenére. Ezzel szemben a budapesti telephelyeken 3-4-szeres a túljelentkezés.

Dian József az ingatlanpanamával kapcsolatos vádra reagálva elmondta: a MÁV-Gépészet a MÁV-tól bérli a telephelyet, ezért semmi köze nincsen ahhoz, hogy mi lesz az ingatlan további sorsa.

Kóthy Zoltán, a MÁV-Gépészet Zrt. társasági kabinetvezetője  az MTI megkeresésére hangsúlyozta: a MÁV-Gépészet Zrt. semmiféle korábban tett ígéretét meg nem szegte, ezért értetlenül áll a VDSZSZ álláspontja előtt. Hangsúlyozta: minden, a tárgyban tett intézkedés megfelel a vonatkozó jogszabályoknak, törvényes, és összhangban van azzal a programmal, amelyet a telephely-racionalizálások kapcsán 2008-ban meghirdetett, és amely kapcsán már több mint fél éve rendszeresen informál és egyeztet valamennyi érintett érdekképviseleti szervezettel és az üzemi tanáccsal.

Kóthy Zoltán kijelentette: a MÁV-Gépészet Zrt. továbbra is elkötelezett abban, hogy a Kőbányai úti telephelyen dolgozó munkatársak közül minél többen tudják vállalni a munkát más telephelyeken.