Egy pályázó maradt a cseh légiprivatizációban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Mégsem vesz részt a cseh légitársaság (CSA) privatizációjában az Air France-KLM páros. Európa vezető légiforgalmi csoportja az ágazati problémákra hivatkozva lépett vissza szerdán. Így csak egyetlen pályázó, a cseh Unimex-Travel Service konzorcium maradt a CSA megvételére.

A cseh kormány tavaly ősszel jelentette be, hogy eladja a CSA-t, amely tagja az Air France-KLM vezette Sky Team szövetségnek. A Dow Jones hírügynökség jelentése szerint a cseh kormány 270 millió dollár bevételt remélt a légitársaság 91,5 százalékos részesedésének értékesítéséből.

A CSA szállított utasainak száma több mint tizedével csökkent, emiatt vesztesége az első negyedévben 50,87 millió euróra nőtt, a tavalyi 44,03 millióról.