Vágólapra másolva!
Visszalépett a kétszer is nyertes ajánlattevő az M9 következő szakaszának kivitelezésétől. Újabb közbeszerzési eljárást kell kiírni, a beruházás csúszik.
Vágólapra másolva!

Az M9 autóút 51. és 54. számú főut közötti szakaszának építése jövőre kezdődhet, mivel előbb jogorvoslati eljárásra folyt, majd a nyertes ajánlattevő visszalépett - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az MTI-vel.

Az ajánlatkérő NIF Zrt. 2009. augusztus 5-én hirdette ki a közbeszerzési eljáráson nyertes kivitelezőt, a Granit Hungária Kft-t. A döntést a Közbeszerzési Döntőbizottságnál a tenderen részt vevő egyik ajánlattevő megtámadta, így nem kerülhetett sor a szerződés megkötésére. Jogorvoslati eljárás indult, ennek eredményeképpen a közbeszerzési döntőbizottság újraértékeltette az ajánlatkérővel a pályázatokat.

A NIF Zrt. ezt megtette, nyertesnek ezután is a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kérő Granit Hungária Kft. pályázatát találta. Az újbóli eredményhirdetés október 9-én volt. A nyertes kedden írásban jelezte a NIF Zrt.-nek, hogy a szerződéskötéstől eláll, így a közbeszerzési eljárást az ajánlatkérő kénytelen érvénytelenséggel lezárni.

Az M9 autóútból eddig két szakasz készült el: a kaposvári elkerülő szakasz, valamint a 6. és 51. számú főutat összekötő útszakasz, benne a szekszárdi Duna-híddal. A tolódó beruházás keretében 12,3 km hosszúságú 2x1 sávos útszakasz fog megépülni.