Újabb olajkutakat fúr a Mol Pakisztánban

Vágólapra másolva!
Bővíti tevékenységét a Mol Pakisztánban, helyi partnereivel közösen új olajkutakat fúr, és kutatófúrásokat is végez. A Mol eddig elsősorban gázkutak fúrásában volt aktív Pakisztánban.
Vágólapra másolva!

Jövő év márciusában a Margala blokkban, október végén pedig a Margala North blokkban fúr olajkutat a Mol Pakisztánaban - mondta Fehér János, a Mol Pakistan ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-nek.

A Margala és a Margala North blokkokban eddig csak kutatást végeztek, az eredmények elemzésétől tették függővé a kutak fúrását.

A Molnak a két blokkban 70 százalékos tulajdoni hányada van, míg a fennmaradó 30 százalék a Pakistan Oilfields Ltd-é (POL). A Mol azonban tárgyalásokat folytat arról, hogy a 70 százalékból 20-at eladjon. A két blokkban hasonló sikereket vár, mint amilyeneket a Tal mezőn már elért.

Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Tal blokkban, Tolanj térségben is indítanak egy új kutatófúrást, és elkezdik a Makori III. kút fúrását is, továbbfejlesztve ezzel a mezőt. Az olajkutató fúrások több mint 14 millió dollárba kerülnek majd, mivel ezek bonyolultabbak, mint a korábbi gázkútfúrások voltak. A projektet a tulajdoni arányoknak megfelelően finanszírozzák a felek.

A Mol eddig 100 millió dollárt fektetett be Pakisztánban a 350 alkalmazottat foglalkoztató Mol Pakistan révén, amely partneri együttműködésben, egy vegyesvállalat 8,421 százalékos tulajdonosaként és operátoraként végzi pakisztáni tevékenységét. (Az operátori pozíció azt jelenti, hogy a vegyesvállalat teljes tevékenységét a Mol irányítja.) A Mol 1999 óta eddig 13 kutat fúrt, ezek közül 10 sikeres volt.

A kutatásokat végző vegyesvállalatban a Mol Pakistan mellett az Oil and Gas Development Co. Ltd. (OGDCL) és a Pakistan Petroleum Limited (PPL) egyaránt 27,7632 százalékkal, a Pakistan Oilfields Ltd. (POL) 21,0526, a Government Holdings (GHPL) 15 százalékkal részesedik.

A 3688 négyzetkilométeres Tal blokkban a Mol Észak-Pakisztán legnagyobb földgázkészletét tárta fel.