Cipődömping-ellenességet javasol az EB

Vágólapra másolva!
A kínai és vietnami cipőket sújtó dömpingvám 15 hónapos meghosszabbítását javasolja az Európai Bizottság.
Vágólapra másolva!

A kérdésről december 22-én szavaz az uniós miniszteri tanács. Az ajánlatot már elutasította az EU dömpingellenes bizottsága: tizenöt tagország ellenezte, tíz támogatta a javaslatot, ketten pedig tartózkodtak.

A Kínából érkező cipőket 16,5 százalékos, a Vietnamból az unióba érkező lábbeliket 10 százalékos külön illeték sújtja több mint három éve, de ez visszatérő vita tárgya a protekcionista lépést támogatók és a szabadkereskedelem hívei között.

Az unió annak idején azért szabta ki a vámokat, mert Kína és Vietnam szállítói igen alacsony, dömpingáron szállítanak cipőket az EU-ba, miközben brüsszeli vádak szerint mindkét ázsiai ország adókedvezményekkel és olcsó hitelekkel segíti a cipőgyárakat.

Októberben közleményt adott ki a témáról az európai cipőgyártók szövetsége (EFA) is, amely azt jelezte, hogy nem látja szükségét a dömpingilletéknek, mert az nem kedvez az uniós fogyasztóknak és az iparágnak sem, hiszen felfelé nyomja az árakat.

Korábbi cikkünk szerint a magyar érdek a cipődömpinggel kapcsolatban az lehetett, hogy bár a hazai cipőipar nagyrészt már elsorvadt, a bérmunkában dolgozó cégeink nyugati exporpiacait még mindig érdemes megvédeni, ellenkező esetben több ezer állás kerülhet veszélybe. (Erről többet itt olvashat.)