Továbbra is fagyott a munkaerőpiac

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Visszaesésre lehet számítani a magyar munkaerőpiacon 2010 első negyedévében a Manpower nemzetközi felmérésének adatai szerint, vannak azonban jelek, amelyek óvatos optimizmusra adnak okot. Magyarországon a munkaadók 12 százaléka növelné a létszámot 2010 első negyedévében, míg 19 százalékuk csökkenést vár - mondta Kiss Judit, a Manpower Magyarország vezetője a 750 munkáltató megkérdezésével elvégzett felmérés alapján.

Bár több munkaadó tervez létszámcsökkentést, mint bővítést, tízből több mint hatan nem látnak okot arra, hogy az újévet elbocsátásokkal kezdjék. Ez, azzal együtt, hogy a gyáriparban óvatos optimizmust mutat a felmérés, az első jele lehet annak, hogy megindulhat a munkaerőpiaci fellendülés - mondta Kiss Judit.