Pókerversennyel a pókertörvény ellen

Vágólapra másolva!
Kifogásolja az e hét elején elfogadott "pókertörvényt" - azaz a még 1991-ben hozott, a szerencsejáték szervezésről szóló törvény módosítását - a Magyar Póker Szövetség, és ezért Sólyom László köztársasági elnökhöz fordult, kérve az államfőt, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza a parlamentnek - erről Tatár Gergely, a Magyar Póker Szövetség elnöke tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Vágólapra másolva!

Az elfogadott törvénymódosítás elleni tiltakozásul a szövetség demonstrációt szervez jövő kedden, azaz december 22-én, 14 órakor a Ferenciek terén, az aluljáróban, ahol rögtönzött pókerversenyt is tartanak.

A Magyar Póker Szövetség vezetője szerint az elfogadott új jogszabály módosítás csak látszólag könnyíti meg - liberalizálja - a pókerversenyek szervezését. Annak valódi célja az, hogy visszaterelje a játékosokat a kaszinókban található pókerasztalokhoz. Ennek egyik jele - említette példaként Tatár Gergely -, hogy a nevezési díjat 50 ezer forintban maximálta a törvény, és korlátozta a játékhelyek, azaz az asztalok számát is 10 darabban.

Ezért - azaz a törvényben rögzített korlátozás miatt - a Magyar Póker Szövetség szerint Magyarországon nem lehet jelentős nemzetközi versenyeket szervezni. Így ezek elkerülik az országot, holott ezek a versenyek ugyanolyan ismertséget biztosítanának Magyarország számára, mint a Forma-1.

Ez szerinte nem piac-konform szabályozás, megfojtja a kaszinókon kívüli pókeréletet Magyarországon. Ez pedig senkinek nem jó, mert a játékszervező nem tud gazdaságosan versenyeket szervezni, a játékos nem válogathat a játéklehetőségek között az állam pedig nem kapja meg az elmaradt bevételek utáni adót - mondta.

A szövetség javaslata az volt, hogy vezessenek be tételes adót - mint például Szlovákiában, ahol 500 euró, vagyis 125-140 ezer forint évente és asztalonként az adó mértéke -, amely 400-500 kártyaasztal működtetését tenné lehetővé a pókerkártya-termekben. Ez mintegy ezer embernek biztosítana munkalehetőséget. Természetesen a vállalkozások az asztalok díja mellett a szokásos vállalkozásokat terhelő adókat is fizetnék az államnak.

A szakember jelezte: a póker nem hagyományos szerencsejáték, mivel a szervezők jutalékért szervezik és bonyolítják le a versenyeket. A szervező ugyanis nem vesz részt a játék folyamatában.

Magyarországon jelenleg mintegy 160 bejegyzett pókeregyesület, -klub működik, és az elnök számítása szerint mintegy 300-400 helyen szerveznek versenyeket. Az úgynevezett élő játékosok száma mintegy 40 ezerre tehető az országban, az online, azaz az interneten játszókkal együtt, összesen mintegy 200 ezren pókerezhetnek az országban. A pókerjátékban forgó összegekről pontos felmérések nincsenek - mondta az MTI-nek Tatár Gergely -, ám azt a pókerszövetség elnöke többmilliárd forintra becsüli.