Még nem kell magyaráznia az inlfációt a brit jegybanknak

Vágólapra másolva!
Alig 0,1 százalékpont mentette meg a Bank of England vezetőjét attól, hogy hivatalosan is magyarázkodnia kelljen az inlfáció elszabadulása miatt. A következő hónapban valószínűleg már írhatja a levelet a pénzügyminiszternek.
Vágólapra másolva!

Rekord ütemben, egy teljes százalékponttal nőtt az infláció tavaly decemberben Nagy-Britanniában; a mutató így a kormány által megszabott 3 százalékos felső tűréshatár közelébe, 2,9 százalékra emelkedett. Novemberben 1,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest.

A brit kormány a Bank of Englandnek - a brit jegybanknak - 2 százalékos éves inflációs cél követését írja elő. Ha az ütem ettől bármely irányban 1 százalékponttal vagy ennél nagyobb mértékben eltér egy adott hónapban, a bankkormányzó levélben köteles tájékoztatni a pénzügyminisztert az okokról.

Mervyn Kinget, a BoE jelenlegi kormányzóját mindössze 0,1 százalékpont mentette meg a levélírási kötelezettségtől, de elemzők szerint a januári adat után már nagy valószínűséggel magyarázatra kényszerül.