Leminősítheti Japánt az S&P

Vágólapra másolva!
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Japán egyébként magasan elsőrendű államadós-osztályzatának kilátását kedden a Standard & Poor's, a rendkívül magas adósságrátára hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hitelminősítő keddi bejelentése szerint a kilátás módosítása a hosszú futamú japán szuverén adósság "AA" szintű besorolására vonatkozik. Az S&P indoklása szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért japán nettó adósságráta a márciussal véget érő 2010-es pénzügyi évben várhatóan eléri a 100 százalékot, ami a legmagasabb nettó adósságráták egyike lenne a cég által besorolással ellátott országok között. A hitelminősítő előrejelzése szerint a japán nettó adósságráta a következő években 115 százalékon tetőzik. A Standard & Poor's megítélése szerint az új japán kormány gazdaságpolitikája arra vall, hogy a költségvetési konszolidáció lassabb lesz a hitelminősítő cég által korábban vártnál.

Az S&P a magasan elsőrendű japán adósbesorolás fő tényezői között említi ugyanakkor, hogy Japán a világ legnagyobb külső hitelezője - nettó külső pozícióegyenlege 2009 végén valószínűleg elérte a folyó bevételek 309 százalékát -, a hivatalos japán arany- és devizatartalék pedig meghaladja az ezermilliárd dollárt; ennél csak Kína tartalékai nagyobbak. Mindemellett a japán jen tartalékvalutaként is szolgál.

A hitelminősítő elemzése szerint a japán szuverén adósosztályzat egy fokozattal romolhat, ha a gazdasági adatok továbbra is gyengék, és nem születnek intézkedések a növekedés élénkítésére középtávon. Az S&P hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a japán gazdaság erősségei leminősítés esetén is várhatóan az "AA" kategóriában tartják a besorolást.