Moszkvával kell megküzdeni az azeri gázért

Vágólapra másolva!
A Nabucco gázvezeték feltöltéséhez az osztrák OMV, a Nabucco projekt kezdeményezője egyelőre kész eltekinteni a közép-ázsiai gáz vásárlásától, és úgy véli, azerbajdzsáni és iraki gázzal kedvezőbbé tehető a vezeték az első lépcsőben, de az azeri gázért is Moszkvával kell megküzdenie - írta csütörtökön a Kommerszant című lap.
Vágólapra másolva!

A lap egy szerdán Bécsben tartott európai gázkonferenciáról beszámolva azt írta, hogy ott az OMV igazgató tanácsának egyik tagja bejelentette: az első lépcsőben az azerbajdzsáni Sah-Deniz lelőhelyről és az Irak északi részéről származó gáz elegendő a Nabucco vezeték rentábilissá tételéhez. Az illető szavai szerint 2015-től évi 8 milliárd köbméter gázra számítanak Azerbajdzsánból, és ugyanannyira Irakból, s a kezdetben tervezett évi 17 milliárd köbméterhez egymilliárd Egyiptomból érkezne.

A lap szerint a Nabucco projekt illetékesei azért hajlandók kezdetben lemondani arról, hogy Közép-Ázsiából töltsék fel az Európába Oroszország elkerülésével gázt szállító vezetéket, mert Türkmenisztánban és Kazahsztánban Oroszországnak nagy befolyása van. A Kommerszant szakértője azonban rámutatott: Azerbajdzsán is ad el gázt Oroszországnak, és a Gazprom is számít a Sah-Deniz lelőhely hozamára.

Oroszország már megkezdte a gázimportot Azerbajdzsánból, visszafordítva az áramlás irányát a meglévő vezetékekben, az osztrákok pedig a 20 milliárd köbméteres kapacitású Baku-Erzurum vezetéken szándékoznak szállítani az energiahordozót. Az azeri gázra emellett Románia is igényt tart: a grúz energetikai miniszter január 25-én felajánlotta Romániának egy az azerbajdzsáni gázra támaszkodó gyár felépítését.

A lap idézte Szergej Kuprijanovot, a Gazprom szóvivőjét, aki azt mondta: a Gazpromnak szerződése van annyi azerbajdzsáni gáz vásárlására, amennyit az ottani állami konszern hajlandó szállítani. Idén a Kommerszant szerint egymilliárd, jövőre már kétmilliárd köbméter gáz vásárlásáról van szó.

A lap idézte Mihail Korcsemkint, az East European Gas Analysis elnevezésű amerikai elemző cég vezetőjét, aki szerint a Sah-Deniz lelőhelyen 2015-re mintegy 10-12 milliárd köbméter gázt tudnak majd kitermelni, és Azerbajdzsán több vásárló igényeit is ki tudja majd elégíteni. Korcsemkin azonban ehhez hozzátette, hogy az azeri gáz exportja Törökországon keresztül kifizetődőbb lesz, mint az Oroszországon át történő. Egy másik elemző azt hangsúlyozta, hogy Oroszország meg akarja szerezni a teljes azeri exportmennyiséget, és nem szándékozik átengedni a konkurens vezetéknek a kaszpi-tengeri gázból.

A Nabucco részvényesei még 2009 elején is a türkmenisztáni és a kazahsztáni gázban reménykedtek. Oroszország azonban e törekvésnek ellenállt, és tavaly év elején odáig elment, hogy ezer köbméterenként 300 dolláros európai középárat adott a türkmenisztáni gázért. Igaz, a viszony már tavasszal megromlott, mert a Gazprom megszüntette a türkmenisztáni gáz vásárlását, azzal érvelve, hogy az európai fogyasztás visszaesése miatt vagy az árat, vagy a szerződésben szereplő mennyiséget kell csökkenteni. A nézeteltérést nemrég sikerült rendezni, de idén a Gazprom a korábbi 40 milliárd köbméter helyett mindössze 11 milliárdot vásárol Türkmenisztántól.

A Kommerszant megállapította, hogy az iraki gázra kevesebb az érdeklődő. Az OMV illetékese erről a bécsi konferencián azt mondta, hogy az iraki gázra kezdetben a Nabucco szervezői sem számítottak.

A Nabucco a tervek szerint 3300 kilométer hosszú lesz, és Törökországon, Bulgárián, Románián és Magyarországon át vezet Ausztriába. Részvényesei az említett országok állami konszernjei és a német RWE. Tervezett kapacitása évi 31 milliárd köbméter, építési költsége 7,9 milliárd euró. A Nabucco a hasonló irányba tervezett orosz Déli Áramlat közvetlen konkurense.

A magyar parlament tavaly októberben fogadta el a Nabucco-szerződést, amitől beruházást, munkahelyek teremtését és nagyobb energiabiztonságot várnak. Az is felmerült a gázvezetékkel kapcsolatban, hogy Katar is beszállna az ellátók közé - erről a török kormánnyal tárgyalt az arab ország.

Bajnai Gordon korábban arról beszélt, hogy elsődleges prioritást a Nabucco-projekt élvez, ezután következik a cseppfolyós halmazállapotú géz Horvátországon keresztül történő beszerzése, harmadik pedig az oroszok által erőltetett Déli Áramlat nevű gázvezeték.