Növekvő árak és munkanélküliség az eurózónában

Vágólapra másolva!
Egy százalékra nőtt az eurózóna inflációs rátája, és 10 százalékra a munkanélküliség. Az adatok nem lepték meg a piacot, így nem is mozdultak meg az árfolyamok.
Vágólapra másolva!

Az eurózóna inflációja elmaradt a várakozásoktól januárban, a gazdaság javuló állapota ellenére továbbra is árazási nyomás figyelhető meg. Az Eurostat felmérése szerint a fogyasztói árak a zóna 16 tagországában 1 százalékkal növekedett éves szinten, decemberben 0,9 százalék volt az érték. Az elemzői várakozások 1,2 százalékos bővülésről szóltak - írja a Quaestor.

Az Eurostat az eurózóna munkanélküliségének alakulásáról is tájékoztatást adott, amely érték decemberben 10 százalékra növekedett a novemberi felülvizsgált 9,9 százalékról. A Reuters felmérésében elemzők 10,1 százalékos adatot vártak. A munkanélküliek száma novemberhez képest decemberben 87 ezer fővel 15,763 millió főre növekedett az eurózónában.

Magyarországon a munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos, ami megfelel a korábbi mérésnek, tehát nem nőtt tovább az állástalanság. Az eurózónában a legmagasabb munkanélküliségi rátát Lettországban (22,5 százalék) és Spanyolországban (19,5 százalék), míg a legalacsonyabbat Hollandiában (4 százalék) és Ausztriában (5,4 százalék) mérték. Az adatok megjelenésének lényeges árfolyam hatása nem volt.