Megfeleződött az újautó piac januárban

Vágólapra másolva!
Januárban 2768 darab személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 54 százalékkal kevesebbet az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Vágólapra másolva!

Az MGE honlapján közzétett értékelés szerint 58 százalékkal 563 darabra csökkent a forgalomba helyezett kishaszon járművek, és 74 százalékkal 75 darabra a motorkerékpárok száma. Az MGE jelezte, hogy a 2010. év első három-négy hónapjában az előző év hasonló időszakához képest kisebb értékesítési darabszámok várhatók, tekintettel a múlt év első harmadában jelentős árengedményekkel megvalósult készletcsökkentő akciókra.

A vevőfinanszírozással kapcsolatos, a körültekintő lakossági hitelezésről szóló kormányrendelet és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által közzétett ajánlás tovább szigorította a feltételeket, ami a gépjármű forgalmazás területén továbbra sem ösztönözte az értékesítés fejlődését - jegyzik meg az MGE.

Az importőrök terveiket igen óvatosan fogalmazták meg, amelyben figyelembe vették az egyesület prognózisát is, annak érdekében, hogy a kereskedői hálózatok reális elvárások mentén dolgozhassanak és kapják motivációjukat.

A következő hónapoktól, inkább a második félévben várja az egyesület a forgalom emelkedésének megindulását. Az egyesület korábbi előrejelzését a 2010. év értékesítési darabszámokról egyelőre nem módosította.

Az egyesület korábban közzétett előrejelzése szerint az idén 65 ezer személygépjárművet helyeznek majd forgalomba, 7,9 százalékkal többet, mint 2009-ben. A becslés szerint a forgalomba helyezett kishaszon járművek száma 3,6 százalékkal 11 ezerre nőhet az idén. A prognózis szerint 4 ezer motorkerékpárt, 2200 nagyhaszon járművet helyeznek forgalomba. A motorkerékpár esetében ez 10,8 százalékos, a nagyhaszon gépjárműveknél pedig 5,3 százalékos növekedés. Az előrejelzés szerint az idén 3 ezer robogót helyeznek forgalomba a tavalyi 650-nel szemben. A teljes piac így elérheti a 85.200 darabot, ami 7,4 százalékos emelkedés lehet 2009-hez képest.