Beintett az EP az amerikai adatkérőknek

Vágólapra másolva!
Adatvédelmi megfontolásból megvétózta az Európai Parlament azt az egyezményt, amely alapján az amerikai hatóságok másfél hónapos szünet után ismét betekintést kapnának az EU-n belüli banki átutalások adatbázisába. Az ellenzők a kölcsönösség hiányára hivatkoztak, és aránytalannak találták a rendelkezéseket. Az EP új tárgyalásokat javasol.
Vágólapra másolva!

Nem adta hozzájárulását az Európai Parlament ahhoz az átmeneti megállapodáshoz, amely lehetővé tenné, hogy a Swift rendszeren keresztül európai banki adatokhoz férjen hozzá az Egyesült Államok. Az USA és az unió aláírt egyezménye így nem léphet hatályba - adta hírül az EP budapesti tájékoztatási irodája.

378-an szavaztak a vétóra, 196-an ellene, 31-en tartózkodtak. A képviselők egyúttal arra kérték az Európai Bizottságot és az Európai Tanácsot, hogy kezdeményezzenek tárgyalásokat egy új, hosszú távra szóló egyezmény megkötéséről.

Keményebb kiállást akarnak

A szavazást megelőző szerdai vitán a téma holland jelentéstevője, a liberális Jeanine Hennis-Plasschaert azt mondta, a bankadatok felhasználása szükséges a terrorizmus elleni harcban, de a megállapodás uniós kidolgozói nem voltal "elég kemények" az adatvédelem terén. Helytelenítette, hogy az EU "továbbra is az Egyesült Államokba szervezi ki a biztonsági szolgálatait, mindenféle kölcsönösség nélkül".

A soros spanyol elnökség részéről Alfredo Pérez Rubalcaba azt mondta, az egyezmény elegendő adatvédelmi garanciát tartalmaz. Hozzátette, nagyon rövid időn belül nincs lehetőség új tervezet beterjesztésére, reméli azonban, hogy "pár hónapon belül" ismertetheti a képviselőkkel az amerikai féllel folytatott tárgyalások eredményét.

A belügyekért felelős biztos, Cecilia Malmström kijelentette, "komoly biztonsági veszélyt" jelent, ha a parlament elutasítja az egyezményt. Az Egyesült Államoknak ugyanis a a terrorizmus finanszírozásának nyomon követéséhez van szüksége a banki átutalások adataira.

Áttelepített adatbázis

A nemzetközi banki átutalásokat bonyolító, Swift nevű hálózat működtetőit a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után utasították az amerikai hatóságok, hogy engedjenek betekintést az európai tranzakciókat is tartalmazó adatbázisba. Mivel nemrég a Swift brüsszeli adatbázisának biztonsági másolatát amerikai földről Európába telepítették át, új egyezményre van szükség az EU és az USA között - máskülönben az amerikai hatóságok nem férhetnének hozzá az adatokhoz.

A még kidolgozandó megállapodás a tervek szerint szeptemberben lépne hatályba, de hogy az Egyesült Államok a köztes időben se maradjon az esetleges terroristapénzek nyomon követésének lehetősége nélkül, az EU-tagok miniszterei tavaly aláírtak egy ideiglenes dokumentumot. Ennek hatányba lépését akadályozta most meg az EP.

A Swift a tüköradatbázisának áttelepítése, azaz január 1-je óta nem továbbít adatokat az Egyesült Államokba, és nem is kapott onnan ilyen kérést. Az EP elutasítása tovább terhelheti az EU és az USA kapcsolatát.