Vágólapra másolva!
A magyarral egy időben megjelenő kelet-európai GDP adatok rendre elmaradtak a várakozástól, így a hazai, meglepően jó adat külön kiemelkedőnek számít.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a várt 6,7 százalék helyett csak 6,3 százalékkal esett vissza tavaly a GDP a KSH és az Ecostat gyorsbecslése szerint. A negyedéves összehasonlítás szerint pedig akár már a jelen időszakban növekedésnek indulhat a magyar gazdaság. (Erről bővebben itt olvashat.)

A környező országok gazdaságai eltérő állapotban vannak, de közös jellemzőjük, hogy a friss GDP-jelentések rendre alulmúlják az előzetes várakozásokat. Fórián Szabó Gergely, a Pioneer Alapkezelő elemzője szerint ennek mindenképp pozitív üzenete van, de azért mértékkel kell kezelni az adatot.

Szlovákiában ugyan gyorsult a növekedés a tavalyi év utolsó negyedévében, de a 2 százalékos bővülés a megelőző időszakhoz képest nem akkora, mint azt a piac várta. Elemzők ugyanis 2,2 százalékot vártak. A Szlovák GDP 2009-ben 4,7 százalékkal zsugorodott.

Romániában 7,2 százalékkal esett a kibocsátás tavaly, ami több mint az elemzők által előzetesen számított 7 százalék. A harmadikról a negyedik negyedévre 1,5 százalékkal változott a román GDP, de nem az elemzők által várt pozitív, hanem negatív irányban.

A magyarhoz hasonló méretű cseh gazdaság még szűkült az utolsó negyedévben, pedig az elemzők növekedésre számítottak. A harmadik negyedévi kibocsátáshoz képest 0,6 százalékkal csökkent a GDP, pedig 0,8 százalékos növekedést vártak.