Volt brit vezérkari főnökök cáfolják Brownt

Vágólapra másolva!
Két magas rangú brit katona is meghazudtolta Gordon Brown brit miniszterelnököt, miután az azt állította, hogy a hadsereg egyetlen kérését sem utasították el az iraki hadműveletek során. Brown szombaton előzetes bejelentés nélkül meglátogatta az Afganisztánban harcoló brit csapatokat, és új felszerelések beszerzését ígérte.
Vágólapra másolva!

A brit hadsereg két volt vezérkari főnöke is nyíltan cáfolta szombaton Gordon Brown miniszterelnök azon kijelentéseit, hogy a kormány az Irakba vezényelt haderő parancsnokainak minden hadfelszerelési kérését teljesítette. Brown ezt előző nap, az iraki háború hátterét feltárni hivatott - általa kezdeményezett - vizsgálat bizottsága előtt mondta.

Lord Charles Guthrie volt vezérkari főnök azonban a szombati The Daily Telegraphban azt írta, nem igaz, amit Brown állít. Megemlített egy konkrét esetet, amikor több helikoptert igényeltek, és a kérést nem teljesítette a kormány. Leszögezte, hogy a hiányzó eszközök életeket menthettek volna meg.

Guthrie utódja, Lord Michael Boyce tengernagy a The Timesban hasonlóképp vélekedett, "képmutatónak" nevezve a kormányfőt. A BBC szerint ugyanakkor a kritikákra válaszolva a miniszterelnökség megismételte Brown állítását, mely szerint hivatalos kérést sohasem utasított el.

Brown azért nem reagálhatott személyesen, mert szombaton váratlanul Afganisztánba utazott, meglátogatva az ott harcoló brit alakulatokat. Kétszáz olyan új, járőrözésre szolgáló jármű beszerzését ígérte a helyszínen, amely hatékonyabb védelmet nyújt az út mentén elhelyezett pokolgépek ellen.