Árulja lengyel plázáját Demján cége

2010.03.08. 8:12

Eladná a novemberben átadott krakkói Bonarka City Center bevásárlóközpont 50 százalékát a TriGranit.

A PropertyEU ingatlanpiaci szaklap szerint a tulajdonrészért a fejlesztő 200 millió eurós árat jelölt meg. Az eladási tervekről hétfői számában írt a Világgazdaság, amit a napilapnak Szabó Zsolt, a cég befektetési igazgatója is megerősített.

Az igazgató pontos összeget nem akart közölni, de azt a napilapnak elmondta, hogy a cégnek 200 millió eurós hitele van a bevásárlóközpontra, így azt meghaladó összegért adnák el a központ egy részét.

A 234 ezer négyzetméteren megvalósuló városközpont három fázisban épül fel: a tavaly novemberben átadott első szakaszban a 270 üzletet, 20 mozitermet, több mint 30 éttermet, kávézót, fagylaltozót, a kétszintes, 3200 férőhelyes mélygarázst magában foglaló bevásárló- és szórakoztató-központ épült meg. A második és harmadik fázisban négy irodaépület és számos lakás megépítése történik meg. A beruházás tervezett teljes összege mintegy 500 millió euró.

A Trigránit többségi tulajdonosa és elnöke Demjűn Sándor, az egyik legvagyonosabb magyar üzletember.