Kevesebb leépítést terveznek a magyar cégek

Vágólapra másolva!
Az első negyedévnél valamivel kevesebb leépítést tervezenek 2010 második negyedévében a magyar munkaadók - derül ki a Manpower kedden nyilvánosságra hozott munkaerőpiaci előrelejzéséből.
Vágólapra másolva!

Az első negyedévvel összehasonlítva már enyhe növekedés várható a magyar munkaerőpiacon. A magyar munkaadók körében végzett felmérés alapján a Manpower Munkaerőpiaci Mutató a második negyedévre -3 százalékon áll, ami 4 százalékos növekedés a korábbi negyedévhez képest.

Tíz munkáltatóból egy számol azzal, hogy növelni fogja humán kiadásait 2010 második negyedévében, míg 13 százalék csökkentést tervez. Tíz magyar munkáltatóból 7 azt jelzi előre, hogy szinten tartja a dolgozói létszámot az április-június közötti időszakban, ebben a negyedévben ugyanis már stabilitást feltételeznek, így a munkáltatók számára megfelelő az aktuális dolgozói létszám.

Regionális kitekintésben a munkaadók a nyolc magyar régióból hatban az első három hónaphoz képest optimistábban tekintenek a munkaerőpiaci lehetőségekre. A foglalkoztatási kilátások azonban még mindig negatívak a legtöbb régióban, ami azt jelenti, hogy több munkaadó tervezi humán jellegű kiadásainak csökkentését, mint növelését.

Az egyetlen kivétel a dél-dunántúli régió, ahol számottevően erősödtek a várakozások (+5 százalékra). A munkakeresők lehetőségei továbbra is az észak-magyarországi régióban a legrosszabbak, ahol -15 százalékra romlottak a kilátások.