Vágólapra másolva!
Csorbult a Toyota hírneve az Egyesült Államokban a japán autógyár modelljeinek visszahívási sorozatai miatt - derült ki egy friss felmérésből. A DriverSide.com kedden ismertetett adatai szerint az amerikai fogyasztók 74 százaléka a korábbiaknál kevésbé bízik a Toyotában..
Vágólapra másolva!

Piaci elemzők eddig jobbára csak találgatták, hogy a japán cégnek milyen presztíszveszteséggel kell számolnia a visszahívások miatt, amelyek óriási nyilvánosságot kaptak Amerikában. Több mint 7,5 millió Toyotát rendeltek vissza különböző természetű gondok miatt, az egyik leggyakoribb hibalehetőség a gázpedál beszorulása volt.

A DriverSide.com szerint a Toyota meghibásodásainak és a visszahívási kampányoknak talán annyi hasznuk van, hogy az autótulajdonosok 69 százaléka úgy nyilatkozott: ezentúl nagyobb figyelmet fordít kocsija műszaki állapotára.

A Toyota-botrány egyik legutóbbi fejleménye kétségessé teszi, hogy a japán márkát becsmérlőknek minden tekintetben igazuk van. Kiderült ugyanis: nem biztos, hogy igazat mond az a férfi, akinek elmondása szerint az általa vezetett Toyota Prius a napokban akaratlan gyorsításba kezdett San Diegóban.

Szakértők emlékeztettek: az Audinak egy hasonló visszahívási sorozat miatt az 1980-as években kis híján befellegzett, pedig utólag kiderült, hogy vezetői hibák történtek. A német autógyárnak tíz évébe került, hogy helyreállítsa megtépázott hírnevét