A vártnak megfelelően bővült a magyar ipar

Vágólapra másolva!
Az ipari termelés 3,4 százalékkal bővült januárban az elemzői várakozásoknak megfelelően. Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2010 januárjában 3,4 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 5,7 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index januárban 8,8 százalékkal emelkedett.
Vágólapra másolva!

Az ipar 2010. januári termelésének és exportértékesítésének kedvezőbb alakulásában a 2009. decemberhez viszonyított növekedés mellett az előző évi alacsonyabb bázis hatása is érvényesül (utoljára a 2005. évi januári bázis volt még ennél is kisebb) - derül ki a KSH jelentéséből.

2010 januárjában az exportkereslet emelkedésének köszönhetően az ipari export 13,4 százalékkal nőtt 2009 azonos hónapjához mérten. Az exportértékesítés mintegy hattizedét a feldolgozóipar két alága adta. Az év első hónapjában a feldolgozóipar legnagyobb exportőrének számító, a feldolgozóipari kivitel közel egyharmadát képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene számottevően, 23,9 százalékkal emelkedett. A másik meghatározó alág, a feldolgozóipari export több mint egynegyedét adó járműgyártás kivitele 18 százalékkal magasabb volt az előző év januárinál.

Az ipar januári belföldi értékesítése 12,6 százalékkal csökkent 2009 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai az év első hónapjában 11,2 százalékkal elmaradtak a 2009. januáritól, ami nagyrészt a lakossági és a beruházási kereslet visszaesésével függ össze.

Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2010 januárjában a feldolgozóipar termelése az előző év azonos hónapjához viszonyítva 5 százalékkal nőtt. A csekély súlyú bányászat volumene gyakorlatilag a felére süllyedt (50,8 százalék), ebben a magas bázis is szerepet játszott. Az év első hónapjában az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 4,4 százalékal alacsonyabb volt az előző év azonos időszakinál.

2010 első hónapjában a feldolgozóipar tizenhárom alága közül hétben volumenbővülés figyelhető meg, elsősorban az exportra termelő vállalkozások körében. A jelentősebb súlyú ágazatok közül a feldolgozóipari termelés közel egynegyedét kitevő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 21,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz mérten. A feldolgozóipari termelés több mint egyötödét képviselő járműgyártás kibocsátása is jelentősen, 21,4 százalékkal haladta meg a 2009. januárit. A harmadik legnagyobb súlyú alág, az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 7,7 százalékkal csökkent, elsősorban az összes értékesítés kétharmadát adó hazai eladások visszaesése következtében.