Indul a választáson a letartóztatott ScienNet-vezető

2010.03.20. 21:29

A tavaly ősszel adócsalás gyanúja miatt leállított ScienNet törzsvásárlói rendszer tagjai Debrecenben összegyűjtötték a kellő számú kopogtatócédulát a letartóztatásban lévő cégvezetőnek. Leinemann Zsolt ügyvédje szerint a jelölteket megillető mentelmi jog miatt védencét ki kell engedni az előzetesből, az OVB azonban dönthet másképp is.

Szombat este nyilvántartásba vette a választási bizottság Leinemann Zsoltot, így a ScienNet törzsvásárlói rendszert működtető Headmin Kft. előzetes letartóztatásban lévő vezetője független jelöltként elindulhat az áprilisi országgyűlési választáson - értesült az [origo].

Leinemann Zsolt a debreceni 2. választókerületben indul, ahol többek között a fideszes Halász Jánossal, a jobbikos Kőszeghy Csanád Ábellal és az MSZP-s Rónai Györggyel verseng majd a szavazatokért.

A Vám- és Pénzügyőrség (VP) vizsgálata nyomán tavaly összel őrizetbe vett cégvezetőnek a törzsvásárlók gyűjtötték össze a szükséges 750 kopogtatócédulát. Céljuk az, hogy a hivatalos jelöltséggel együtt járó mentelmi jog segítségével kihozzák őt az előzetesből - mondta lapunknak a Sciennetklub.com közösségi oldalt működtető Bágyok Károly.

A kezdeményezés egyik szervezője azt mondta, azért éppen Debrecenben próbálták meg a jelöltállítást, mert az országban itt az egyik legnagyobb a Sciennet törzsvásárlói tábora. A szükséges 750 kopogtatócédula összegyűjtése két hét alatt sikerült.

A rendszer ettől nem indul újra

Kérdésünkre megerősítette, a csaknem 440 ezer regisztrált tagból álló törzsvásárlói kör sorsát Leinemann Zsolt esetleges szabadon engedése egyelőre nem befolyásolja, hiszen azzal, hogy a hatóság tavaly lefoglalta a szervert és zárolta a számlákon lévő pénzt, a rendszer megbénult.

A törzsvásárlók sérelmezik, hogy noha az ügyben eljárás csak egy magánszemély ellen folyik, a pénzükhöz hónapok óta nem tudnak hozzájutni. Április közepére nagyszabású rendezvényt szerveznek, hogy felhívják a figyelmet a helyzetre.

Az OVB még közbeszólhat

Mindezen túl az sem biztos, hogy a sciennetesek elérik a céljukat. A mentelmi jogot ugyanis az Országos Választási Bizottság (OVB) felfüggesztheti. A 225 milliós adócsalással gyanúsított Földesi-Szabó László, az Egymásért Alapítvány elnöke esetében a VP kezdeményezte a felfüggesztést.

A Jobbik egyik, rágalmazással vádolt borsodi jelöltje mentelmi jogát már fel is függesztette az OVB, azzal az indoklással, hogy egyfelől az eljárás tárgyát képező cselekmény a választás kiírása előtt történt, másrészt az ügy nem áll összefüggésben a választási eljárással. Mindez Leinemann Zsolt esetére is igaz.

A törvényben az áll, hogy a választáson jelöltként igazolt személyt a mentelmi jog szempontjából úgy kell tekinteni, mintha képviselő lenne. Kérdés ugyanakkor, hogy lehet-e a törvénynek visszamenő hatálya.

Bizonyíthatná, hogy nem akar elszökni

"A mi álláspontunk az, hogy Leinemann Zsoltot automatikusan ki kell engedni az előzetesből" - mondta az [origo]-nak Futó Barnabás, Leinemann ügyvédje. Hozzátette, ha az OVB felfüggeszti a mentelmi jogot, a döntést megtámadják az illetékes bíróságnál, bár valójában az ügyészségnek kell intézkednie, hiszen az ügy nyomozati szakaszban van.

Kérdésünkre Futó Barnabás úgy vélekedett, védence helyzetét nem befolyásolja érdemben, ha kiengedik, legfeljebb annyiban, hogy a mentelmi jog védettsége alatt bizonyíthatja, hogy szökésétől, elrejtőzésétől nem kell tartani. Jelezte, az ügyben a legfrissebb fejlemény, hogy benyújtottak két szakértői véleményt arról, hogy nem történt adócsalás - ezeket a dokumentumokat a VP jelenleg vizsgálja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK