A Volkswagen 65 millió új részvényt bocsát ki

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Volkswagen (VW)német járműipari vállalat 65 millió új részvényt bocsát ki, hogy részben a befolyó összegből finanszírozza a Porsche autógyártó integrációját - közölte a VW kedden. A Volkswagen a héten ismerteti a kibocsátás részleteit, így többek között a részvényárat is.

A VW konszernhez jelenleg 9 márka tartozik, és a wolfsburgi központú cég jelentős részesedéssel bír a két legnagyobb európai teherautó-gyártó vállalatban, a német MAN SE-ben és a svéd Scania AB-ben. A tizedik márka a Porsche lesz, amelyet várhatóan 2011-ben integrálnak teljesen a csoportba.

A VW célja, hogy 2018-ra a világ első számú járműipari társasága legyen. Jelenleg Európában az első, világszerte pedig a harmadik.