Újra leminősítés fenyegeti a válság legnagyobb áldozatát

Vágólapra másolva!
A brit-holland Icesave-adósság megoldásának halasztódása és likviditási gondok miatt újra leminősítés veszélyezteti a válság eddigi legnagyobb vesztesét, Izlandot.
Vágólapra másolva!

A leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Izland államadós-osztályzatának kilátását kedden a Moody's Investors Service, a külső likviditással kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva

A nemzetközi hitelminősítő szerint a likviditással kapcsolatos bizonytalanságok mellett az Icesave-adósság megoldásának halasztódása indokolja a kilátásrontást.

Az Icesave-ügy annak az 5,3 milliárd dollárnak a visszafizetéséről szól, amelyet korábban London és Hága adott arra, hogy kártalanítsák az Icesave izlandi internetes bank csődje miatt veszteségeket szenvedő brit és holland bankbetéteseket.

Az izlandiak túlnyomó többsége brit-holland diktátumnak tartja a megállapodást, és úgy véli, hogy annak végrehajtása túl súlyos terheket róna a világgazdasági válság miatt amúgy is nehéz helyzetbe került Izlandra, ezért a március elején tartott népszavazáson több mint 90 százalékuk elvetette a törvényt.

A leminősítés Izland szempontjából azért különösen veszélyes, mert a bankrendszer és a devizapiac teljes összeomlása miatt a 300 ezres sziget gazdasága is megroggyant a válság következtében, amivel a most már Brüsszel felé kacsintgató Izland lett a krízis legnagyobb áldozata.