Az amerikai bankbotrányt nyögi még a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 377,07 pontos csökkenéssel, 24 223,85 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,53 százalékkal gyengült.
Vágólapra másolva!

Sőre Balázs, a BudaCash Brókerház határidős üzletkötője szerint a pénteki hír, miszerint az amerikai értékpapír-felügyelet csalás miatt feljelentést tesz a Goldman Sachs befektetési bank ellen, már pénteken megtette a hatását. A hétfői kereskedésben a határidős pozíciók kifutása már "nem zavar be a képbe", mondta az elemző, de kérdés, hogy az amerikai és az esetleges újabb görög "sztori" mennyire hívja elő az eladókat.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénypiaci elemzője úgy véli, hogy a tőzsde az erőfelmérés helyzetébe érkezett. Az amerikai indexek több mint egy százalékos eséssel zártak pénteken többek között a Goldman Sachs ellen készülő feljelentés hatására. Az elemző emlékeztet arra, hogy az amerikai mutatók utoljára a januári tekintélyes korrekcióban viselkedtek így, amikor 2-3 héten keresztül estek, és abban az időszakban a BUX is 15 százalékot veszített az értékéből. Balásy Zsolt szerint ugyan ez a bank-ügy elszigeteltnek tűnik, de a pénzügyi szektor gyengeségét az OTP is nagyon megérezheti.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 312,80 pontos, 1,26 százalékos csökkenéssel, 24 600,92 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 24,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.