PM: Úgy áll a hiány, mint 2002-ben

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium szerint jó állapotban van a költségvetés, amely jelentős tartalékokkal rendelkezik. A tárca összehasonlítása szerint a pénzügyek pont úgy állnak, mint akkor, amikor a Fidesz adta át a kormányzást 2002-ben.
Vágólapra másolva!

"Jelentősek a fel nem használt tartalékok a költségvetésben, és május végén az államháztartás közel olyan jó helyzetben lesz, mint 2002-ben, az akkori kormányváltás idején" - közölte a Pénzügyminisztérium. A PM ellenzéki vádakra reagált, amelyek szerint a hiány már elérte az egész évre tervezett szint 80 százalékát, amely állítás a tárca szerint nem igaz.

A költségvetést 50 milliárd forint kamatkockázati, 98 milliárd forint stabilitási és 57 milliárd általános tartalékkal tervezték. Előbbi a forint árfolyamának és a kamatok szélsőséges kilengésének hatásaira szolgál, a stabilitási pedig a válság előre nem kalkulálható folyományainak kiszűrésére. A PM szerint mindkét elem "érintetlen", egyedül az általános tartalékból költöttek 17 milliárd forintot, tehát az összes tartalék 91 százaléka még rendelkezésre áll.

A minisztérium szóhasználata szerint "érintetlen" a két tartalékelem, annak ellenére, hogy a kormány bejelentése szerint az ingatlanadó tervezett bevételeinek kiesését (50 milliárd forint) a stabilitási tartalékból fedezik. Az Alkotmánybíróság határozata körül a kormány ráadásul "zárolta" a tartalékokat. A tartalék lényegében egy előre kalkulált kiadás, amelyet ennek megfelelően elkölteni nem lehet, hiszen az nem egy rendelkezésre álló forrás, hanem csak egy biztosíték. (A tartalék sorsáról itt olvashat bővebben.)

A Pénzügyminisztérium szerint az ellenzék által emlegetett 80 százalékos hiányszintet májusban érik el, ami megfelel a prognózisnak. Ekkor az éves hiány 82 százaléka áll majd elő, ami alig több mint 2002-ben, amikor a hiány 81 százaléka volt azonos időszakban. A magas érték magyarázata, hogy az év első felében több a kiadás, mint a bevétel időarányosan, hiszen sok adó csak ősszel folyik be a költségvetésbe.