Júliustól 6,7 százalékkal emelkedik a távfűtési hődíj

Vágólapra másolva!
A földgázárak emelkedése miatt július 1-n átlagosan 6,7 százalékkal emelkedik a budapesti távfűtéses lakások éves távhőköltsége - közölte a Főtáv Zrt. szerdán.
Vágólapra másolva!

Egy átlagos lakás esetén - a kedvezmények figyelembe vételével - az éves távhőköltség így 200 000 forint lesz. A díjemelkedés ellenére a távfűtés a legolcsóbb fűtési mód marad Budapesten - jegyzi meg a társaság, hozzátéve: a Főtáv már idén olyan fejlesztésekbe kezd, amelyekkel közép- és hosszútávon csökkenhetnek a fogyasztói költségek.

Emlékeztetnek rá, hogy az idén 2010 január 1-én és április 1-én is növekedtek az energiadíjak, nagyobb mértékben, mint a távhőszolgáltatás esetén. A Főtáv Zrt. az energiaárak növekedését május 1. helyett július 1-jén érvényesíti, így a távhőszolgáltatás hődíja, és költsége is csak később változik.

A díjnövekedés a távfűtési díj kétharmadát kitevő hődíjat érinti, míg az alapdíj - amelyre a vállalat a hatékonyságnöveléssel tud hatni - változatlan marad. A hődíj bruttó 2921 forintról 3222 forintra növekedik gigajoulonként. Egy átlagos lakást figyelembe véve így a hődíj évi bruttó 126 ezer forintról 139 ezer forintra változik a díjnövekedés hatására.

Az alapdíjat és a hődíjat is magába foglaló éves távhőköltség a növekedéssel együtt bruttó 207 ezer forint lenne, ezt az összeget viszont átlagosan évi 7 ezer forinttal csökkenti a Főtáv Zrt. és a Budapesti Erőmű Zrt. közötti tárgyalások eredményeként a lakosság számára adott hőár-kedvezmény.

Így az éves távhőköltség egy átlagos méretű fővárosi lakás esetén várhatóan bruttó 200 ezer forint körül alakul. Az ÖKOPlusz programban résztvevő, fűtéskorszerűsített lakások esetében azonban az átlagos éves távhőköltség nem haladja meg a 180 ezer forintot.