Önmagában csak a tehetőseknek megváltás a háromgyerekes adómentesség

Vágólapra másolva!
Az adómentesség lehetőségét lebegtette meg a három vagy több gyereket nevelő családok előtt a leendő gazdasági miniszter, Matolcsy György. Bár a Fidesz elképzeléseiről még nem derültek ki részletek és a nagyszabású adóátalakításokat is csak 2011-re ígéri a párt, az [origo] megvizsgálta, hogy mi történne, ha a mostani adórendszerben adómentességet élveznének a nagycsaládosok. Egyéb átalakítások nélkül azok járnának jól, akiknek amúgy sincsenek anyagi gondjaik.
Vágólapra másolva!

Franciaországban a legalább három gyermeket nevelő családokban a szülőknek nem kell adót fizetniük. Nekünk is ez a célunk - nyilatkozta múlt héten a Heti Válasznak Matolcsy György, a gazdasági miniszteri poszt várományosa. Az adóváltoztatás egyik kimondott célja a gyermekvállalási kedv növelése, a miniszterjelölt szerint az, hogy "divattá váljon a gyermevállalás".

Magyarországon a jelenlegi szabályok szerint alanyi adózás van, egy család nem adózhat együtt. Az [origo] azt vizsgálata meg, hogyan változna meg különböző képpen kereső szülők bevétele, ha a változás annyit jelentene, hogy a háromgyerekes családok egyszerűen nem fizetnek személyi jövedelemadót. A Fidesz által elképzelt módosítás lehet ennél bonyolultabb és árnyaltabb is.

Matolcsy részleteket nem mondott az adórendszer lehetséges átalakításáról arra hivatkozva, hogy várhatóan csak júniusban készül el a Varga Mihály - leendő miniszterelnökségi államtitkár - vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentése, amely azt méri fel, hogy milyen a gazdaság helyzete. Matolcsy ugyanakkor azt mondta, hogy adócsökkentés lesz, ami két lépcsőben valósul meg: idén megkezdődik az adócsökkentés, jövőre pedig életbe lép a családi alapú adózás rendszere.

A KSH 2003-as, családokról szóló adatai szerint 3,3 millió háztartás közül kétmillióban nincs gyerek. A fennmaradó 1,3 millió családban 2,2 millió eltartott gyerek él, hatoduk (426 ezer) a legszegényebb tizedben, alig huszaduk (103 ezer) a legjómódúbb tizedben. Csak minden nyolcadik családban van kettőnél több gyerek. A három- és többgyerekes családok háromnegyede az alsó három jövedelmi tizedben él.

Semmi változás a minimálbéreseknél

Amennyiben a háromgyerekesek valóban adómentességet kapnak, akkor egy félmilliós bruttó fizetéssel rendelkező, kétgyermekes szülőnek egyszerűen anyagi megfontolásból is érdemes végiggondolnia a harmadik gyermek felvállalását. Ezzel szemben egy minimálbéren bejelentett szülő csak pár száz forinttal járna jobban, mint most.

A mostani szabályok szerint a minimálbéres, három gyereket nevelő szülők fejenként 61 ezer forintot visznek haza, míg egy átlagos jövedelmű család esetében, közel 150 ezer forint ez az összeg (ebben benne van a 12 ezer forintos adókedvezmény is). Egy tehetősebb, bruttó félmillió forintot kereső szülő 286 ezer forint körül ad be a családi kasszába (feltételezve, hogy magas fizetése miatt épp lemarad az adókedvezményről).

Amennyiben a három- vagy többgyerekes családoknak nem kell adót fizetniük, a minimálbérből élő szülőnek - mivel minimálbérnél gyakorlatilag már most is nulla kulcsos a személy jövedelemadó - ugyanannyi pénzt kapnak, mint a felvetett adóátalakítás nélkül. Átlagos fizetésnél közel havi 166 ezer forintot vihet haza egy háromgyerekes szülő, a Matolcsy által említett modell esetében, ami 16 ezer forinttal több, mint most, a felső jövedelemkategóriába tartozó szülők pedig 416 ezer forintot kaphatnak, ami közel 130 ezer forinttal több, mint a mostani rendszerben. Félmilliós fizetésnél, az új rendszer 141 ezer forintos pluszpénzt hoz szülőnként, minden egyes hónapban, ami éves szinten, egy család esetében több mint 3,5 millió forint.

Különbségek a jelenlegi rendszer és a 3 gyerekesek adómentessége között, három jövedelemkategóriában

Minimálbér
(73 500 forint)
Átlagfizetés
(199 800 forint)
Jól kereső
(példa: 501 000 forint)
Jelenlegi adószabályok, 2 gyerek60 236137 797274 724
Jelenlegi adószabályok, 3 gyerek61 005149 797286 524
A Matolcsy által említett modell, 3 gyerek61 005165 834415 830
A 3. gyerek utáni többletjövedelem a Matolcsy által
említett modellben egy kétgyerekes szülőhöz képest
76928 037141 106
A jelenlegi és a Matolcsy által említett modell
különbsége 3 gyerek esetén
016 037129 306

Forrás: [origo]-gyűjtés

Nem ilyen jó a helyzete az átlagbéren foglalkoztatott szülőknek, akik két gyermekkel jelenleg, havonta 137 ezer forintot vihetnek haza, a Matolcsy által említett modell szerint hárommal pedig 165 ezret kapnának. Ha mindkét szülő átlagbéres, akkor évente, a harmadik gyerekhez kötődő megtakarítás valamivel több mint 700 ezer forint.