A lengyelek és a szlovákok lesznek az EU éllovasai Brüsszel szerint

Vágólapra másolva!
A lengyel és a szlovák gazdaság lesznek az idén az Európai Unió éllovasai a gazdasági növekedés szempontjából.
Vágólapra másolva!

Az idei évben a szlovák és a lengyel gazdaság növekedése lesz a legdinamikusabb az Európai Unióban (EU) - derül ki az Európai Bizottság (EB) friss előrejelzéséből. A két éllovast az expotnövekedés és a beruházások húzzák majd.

A 27 tagállam átlagosan 1 százalékkal bővül majd a prognózis szerint, miközben Lengyelország és Szlovákia esetében 2,7 százalékos éves növekedésre van kilátás. Csehországban 1,6 százalékos növekedés jöhet, miközben a magyar gazdaság stagnálhat - mutat rá a Bloombergb összefoglalója.

A novemberi előrejelzésben még az szereőpelt, hogy Lengyelországban 1,8 százalékos, Szlovákiában pedig 1,9 százalékos lesz a bővülés, Magyarországra pedig 0,5 százalékos csökkenés vetítettek előre.

A 2009-ben az egész EU legnagyobb recesszióját átélt Lettország az idén is 3,5 százalékkal zsugorodhat, Litvánia pedig 0,6 százalékos visszaesésnek nézhet elébe.

A prognózis szerint 2011-ben egyetlen olyan uniós állam lesz, ahol nem növekszik a gazdaság, mégpedig az egész régió stabilitását veszélybe sodró Görögország.