Idén tarolhat a bioetanol

Vágólapra másolva!
A benzin és a gázolaj rekordmagas ára felpörgetheti az alternatív üzemanyagok értékesítését, így a bioetanolét is - írja a csütörtöki Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Ahogy egyre emelkedik a hagyományos üzemanyagok ára, úgy nő az érdeklődés az alternatív megoldás iránt. Igaz, a gépjármű húsz százalékkal többet fogyaszt autógázból vagy bioetanolból (E85), mint hagyományos üzemanyagból, áruk azonban mindenképpen megéri a tankolásonként realizált átlag 30 százalékos megtakarítást - állítja a Magyar Bioetanol Szövetség.

A bioetanol értékesítésére mindig is hatással volt a 95-ös benzin árának változása, a tavalyi 240 forintos árszint forintos árszint nem kedvezett az eladóknak, azonban az idén az egyre emelkedő árú hagyományos üzemanyagok mellett kiugró értékesítésre számít a szövetség.

Konkrét statisztikák még nincsenek, de a becslések szerint az idei év első felében a tavaly egész évben eladott mennyiség kétszeresével számolnak.