Fitch: Már nem az államkötvényt tartják legbiztosabb befektetésnek

Vágólapra másolva!
Az európai kötvénypiaci szereplők az összes adósi kategória közül az egykor biztos menedéknek tekintett államok helyzetét tartják immár a legbizonytalanabbnak - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban kiadott elemzésében, amely szerint az adósságpiaci befektetői körben komoly aggodalom forrása a szuverén adósságproblémák járványos terjedésének lehetősége.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb európai hitelminősítő negyedévente méri fel, hogy az európai kötvénypiaci befektetők hogyan ítélik meg a különböző kibocsátói kategóriákat. A legújabb vizsgálat hétfőn ismertetett eredményei szerint az adósságpiaci szereplők 70 százaléka véli úgy, hogy jelenleg az államadósok néznek szembe a legnagyobb refinanszírozási kihívásokkal.

A Fitch a szuverén adósokkal kapcsolatos befektetői félelmek illusztrálására kiemeli, hogy például a nem befektetői besorolású kereskedelmi adósok esetében a megkérdezett befektetők mindössze 6 százalékának vannak refinanszírozási aggodalmai.

David Riley, a Fitch Ratings szuverén adósbesorolásokért felelős vezérigazgatója a felméréshez fűzött kommentárjában megjegyezte: a globális pénzügyi válság mélypontján a szuverén adósoknak kedvezett a befektetői menekülés a biztonságos konstrukciók felé, a befektetők azonban most már az egyes kormányok rekord hitelfelvételeit tekintik a piaci stabilitás és a gazdasági kilábalás legfőbb kockázati tényezőjének.

A Fitch becslése szerint az európai kormányoknak az idén 2200 milliárd euró (több mint 600 ezer milliárd forint) új kölcsönt kell felvenniük a nagy deficitek és a már meglévő adósságok finanszírozására. Ez valamivel nagyobb hiteligény, mint a tavalyi, tavaly azonban évtizedek óta nem látott mennyiségű új adósságot bocsátottak ki az európai országok - áll az elemzésben.

A hitelminősítő szerint jóllehet a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az euróövezeti jegybank (EKB) és az EU által összerakott stabilizációs csomag mérsékelni fogja az euróövezeti államadósok sérülékenységét a "bizalmi sokkoktól" és a szélsőséges piaci kilengésektől, a befektetői bizalom azonban mindaddig törékeny marad, amíg a piac nem lát érdemi konszolidációs lépéseket az európai kormányok - köztük az új brit kormány - részéről, és amíg a gazdasági kilábalás nem válik biztossá.

A stabilizációs programmal szembeni piaci bizalomhiányra más nagy londoni házak is felhívták a figyelmet. A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének szintén hétfőn kiadott helyzetértékelése kiemeli, hogy a kockázatosabbnak tekintett piacok a stabilizációs csomag május 9-i bejelentése és a múlt hét utolsó kereskedési napja között az április közepén indult eladási hullám árfolyam-veszteségeinek kevesebb mint a felét nyerték vissza.

A JP Morgan által a különböző befektetési kategóriák árfolyamindexeiből kalkulált kimutatás szerint az európai piacok a veszteségek 45 százalékát dolgozták le múlt péntekig, az amerikai piacok azonban csak 33 százalékot hoztak be.

A Fitch Ratings negyedéves befektetői felmérésének hétfőn ismertetett eredményei szerint az európai piaci szereplők 73 százaléka számol a szuverén adósok adósságpiaci kondícióinak romlásával. A jövőbeni befektetési döntésekre vonatkozó kérdésre a befektetők 46 százaléka válaszolta azt, hogy az államadósságot tartja a legkevésbé vonzó befektetési konstrukciónak.

Az európai adósságpiaci szereplők komolyan tartanak a járványveszélytől is. A felmérésbe bevont befektetők 90 százaléka tartja úgy, hogy magas a szuverén adósságproblémák által az európai adósságpiacokra jelentett kockázat - áll a Fitch hétfői londoni ismertetésében.

Az adósságválság Európában Görögországból indult, miután a tavaly megválasztott kormány 12,5 százalékra emelte a 2009-es deficit-előrejelzését, amely végül 13,9 százalék lett. A válságban megugrott az államcsőd valószínűsége, s ez az eurón keresztül a többi tagállam finanszírozási költségét is megemelte. Az eurózóna pénzügyminiszterei és a Nemzetközi Valutaalap végül egy 750 milliárdos készenléti hitelprogram elfogadásával kívánta kezelni az adósságválságot.