Idén 0,9 százalékkal nő a GDP az MNB szerint

2010.05.31. 15:52

A februári előrejelzéséhez képest pozitívabban ítéli meg a jegybank a magyar gazdaság közeljövőjét, az inflációt viszont az energiaárak emelkedése miatt magasabbra várja. Változatlan gazdaságpolitikával 4,3-4,5 százalékos lenne GDP-arányos hiány az MNB szerint.

Az idei évre 0,9 százalékos, jövőre 3,2 százalékos, 2012-re pedig 3,9 százalékos gazdasági növekedést vár a Magyar Nemzeti Bank - ismertette Simor András elnök a jegybank friss inflációs jelentését.

Rövid távon kedvezőbben alakul a gazdaság fejlődése, mint korábban várta az MNB, hiszen februárban még 0,2 százalékos gazdasági visszaeséssel számolt erre az évre - mondta Simor András.

Az infláció az előrejelzés szerint az idén 4,9, jövőre 3,0, 2012-ben 2,9 százalék lesz. Februárban még ennél valamivel alacsonyabb pénzromlást jósolt az MNB, a különbség elsősorban a megemelkedett olajárakból adódik - magyarázta az elnök.

2010 elején valószínűleg Magyarország is túljutott a recesszión, miután a vártnál erőteljesebben indult meg a gazdaság fellendülése. A gazdaságban ennek ellenére jelentős kihasználatlan kapacitások maradtak, amelyek korlátozzák a vállalatok áremelési törekvéseit. Az export fellendülését a belföldi kereslet csak késve követi, és várhatóan csak 2011-től járul hozzá érdemben a gazdasági növekedéshez - áll a jelentésben.

Az MNB 4,3-4,5 százalékos hiányt vár

A GDP-arányos államháztartási hiány az MNB prognózisa szerint ebben az évben 4,3-4,5 százalékos, jövőre 3,9 százalékos, 2012-ben pedig 2,9 százalékos lehet - mondta az intézmény elnöke.

Az idei hiányelőrejelzés változatlan költségvetési politikával számol, a jelzett különbség attól függ, hogy a meglévő költségvetési tartalékokat a kormány hogyan kívánja kezelni. (Az új kormány ugyanakkor jelezte már, hogy 4,5 és 6,5 százalék közé várja a 2010-es deficitet.)

Az MNB hétfőn megküldi Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek azt a jegybanki kiadványt, amely összefoglalja a nemzeti bank aktuális és stratégiai feladatait, illetve azt, hogy  a jegybank  mit tett az utóbbi hónapokban a pénzügyi folyamatok stabilitása érdekében. A jelentés az MNB és a kormány együttműködését hivatott szolgálni - közölte Simor András.

Orbán Viktor - akkor még leendő - miniszterelnök és környezete az elmúlt hetekben többször élesen támadta Simor Andrást és a jegybank monetáris tanácsát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK