Megkezdődött a jegybanki szigor Kanadában

Vágólapra másolva!
Kamatot emelt a hét legfejlettebb ipari állam közül elsőként a kanadai központi bank kedden. A kamat a 0,5 százalékos történelmi mélypontról most 0,25 százalékponttal (25 bázisponttal) került feljebb.
Vágólapra másolva!

Kanadában több mint tíz év óta leggyorsabban, 6,1 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben, éves összehasonlításban - közölte a kanadai központi bank hétfőn. A gazdasági növekedés üteme felülmúlta a bank korábban előzetesként közölt 5,8 százalékos adatát.

A kanadai GDP 1,5 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, amikor éves szinten 4,9 százalékkal bővült a gazdaság. Az idei első negyedévi gazdaságnövekedés fő hajtóereje a több mint két éve legnagyobb ütemű lakossági fogyasztás volt. Kanadában tavaly 2,5 százalékkal gyengült a gazdaság.

Ben Bernanke, az amerikai jegybank (Fed) elnöke hétfőn arról beszélt a Bank of Korea konferenciáján, hogy a világ központi bankjai vélhetően különböző időpontokban fogják elkezdeni a kamatemelést. Az elemzések szerint a Fed még alacsonyan tartja a kamatot egy ideig.

Két másik helyi Fed-elnök pedig úgy vélte, hogy az USA kamatpolitikáját az európai gazdaság gyengélkedése is befolyásolja, mivel a lassú országok miatt késhet az amerikai szigorítás.