A jól keresők a 16 százalékos szja biztos nyertesei

2010.06.08. 12:39

A jól keresők biztosan nyernek az egykulcsos szja-rendszer bevezetésén, a szerényebb fizetésből élők esetében pedig az a kérdés, hogy pontosan miképp szűnik meg az adójóváírások rendszere.

Amennyiben 16 százalékos lesz az egységes szja-kulcs, akkor a magasabb bért keresők mindenképp jól járnak, a havi bruttó 328 ezer forintnál kevesebbet keresők esetében azon múlik az adóterhelés változása, hogy pontosan mi lesz az adójóváírási szabályokkal (Orbán Viktor azt mondta, hogy terveik szerint két év alatt szűnhet meg az adójóváírás - a szerk.).

Bár korábban több fideszes politikus is jelezte, hogy a szuperbruttó rendszer megszüntetését tartanák helyesnek, de Orbán keddi beszédében erről nem beszélt.

Ha a 16 százalékos szja mellett megszűnik az adójóváírás, a szuperbruttó pedig marad (egyelőre ez tűnik valószínűnek), akkor a minimálbéresek adója 20-szorosára emelkedik, a félmilliós fizetések esetében pedig csaknem 40 százalékal csökken az adóterhelés. Az átlagbéreseknek jót tesz az adókulcs csökkentése, de az adójóváírás kiszervezésén akkorát buknak, hogy összességében többet kell majd fizetniük (lásd táblázatunkat).

A jelenleg érvényes rendszer két kulccsal működik, évi bruttó 5 millió forintig 17 százalékos az adókulcs, efelett pedig 32 százalékot kell fizetni. Az adótörvények tavaly változtak, akkor azzal érveltek a döntéshozók, hogy az adózók nagy többsége - több mint 90 százaléka - az alsó kulcs alá tartozik majd, azaz gyakorlatilag egy kvázi egykulcsos rendszert léptettek életbe. A most érvényben levő szuperbruttó-szabály miatt az adókulcsok nem a bruttó bérre vonatkoznak, hanem annak 1,27-szeres értékére.

A felső kulcs csak azokra vonatkozik, akik havi több mint 328 ezer forintot keresnek, így esetükben a 16 százalékos egységes kulcs azt jelenti, hogy az efeletti részre vonatkozó adójuk megfeleződik (32 százalékról 16 százalékra csökken).

A 328 ezer forintnál kevesebbet keresők esetében az adócsökkenés 1 százalékos, hisz ők már a mostani rendszer szerint is csak a jövedelmük 17 százalékát fizetik be az adóhivatalnak.

Minimálbér Átlagbér Átlag feletti bér
Havi bruttó bér 73 500 200 000 500 000
Jelenleg fizetendő szja 768 28 080 140 700
Szuperbruttó, adójóváírás, 16 százalékos szja - 25 540 101 600
Szuperbruttó, adójóváírás nélkül, 16 százalékos szja 14 935 40 640 101 600
Szuperbruttó nincs, adójóváírás, 16 százalékos szja - 16 900 80 000
Szuperbruttó és adójóváírás nincs, 16 százalékos szja 11 760 32 000 80 000


A megszellőztetett adóváltozások hatásai

   Komolyan átszabja az adóterheléseket, ha kikerül a rendszerből az adójóváírás lehetősége (ezáltal adómentes jelenleg a minimálbér, a fizetendő adót ugyanis szinte lenullázza a 15 100 forintos adójóváírás). Az már Orbán bejelentése előtt is biztos volt, hogy az adójóváírási szabályokon a 16 százalékos szja-val mindenképp változtatni kell, a jelenlegi összeg ugyanis magasabb, mint a 16 százalékos adófizetési kötelezettség, azaz a minimálbéresek adója negatív lenne.

A jelenlegi szabályok szerint éves szinten 3,188 millió forintig lehet igénybe venni az adójóváírás teljes összegét (a határ havi 209 ezer forintos bruttó bért jelent), részlegesen pedig azok is igénybe vehetik, akik havi bruttó 311 ezer forintnál kevesebbet keresnek - azaz ha az adójóváírás megszűnik, akkor a minimálbéresek adóterhelése jelentősen nő, de még az átlagbérnél többet keresőké is emelkedik.

Nem most merült fel először

Az egykulcsos adó bevezetése már az első Orbán-kormány tervei között is szerepelt, de akkor - Járai Zsigmond pénzügyminisztersége idején - 21-22 százalékos kulcsról volt szó. Varga Mihály, a Miniszterelnökség jelenlegi államtitkára tavaly ősszel azt mondta egy rendezvényen, hogy ennél a mértéknél alacsonyabbnak kell lennie az új kormány által esetlegesen bevezetendő egykulcsos adónak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK