Csökkent a lakosság betétállománya

Vágólapra másolva!
A lakosság jelentős összegeket helyezett át bankbetétekből befektetési alapokba az idén az első negyedévben, ezért a forintbetét állomány 3,6 százalékos csökkenésén belül a lakossági betétállomány 4,4 százalékkal mérséklődött, míg az intézményi megtakarítások 8,2 százalékkal emelkedtek.
Vágólapra másolva!

Az információt szolgáltató vagyonkezelők és a BAMOSZ saját adatai alapján az intézményi megtakarítások teljes állománya 2010. március végén 8849 milliárd forintot tett ki piaci értéken
- állapította meg a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) negyedéves Regiszterében.

A vagyonkezelésben lévő eszközökön belül a befektetési jegyek mértéke jellemzően nőtt az elmúlt időszakban, s már a teljes vagyonkezelt vagyon 16,3 százalékát teszi ki. A nettósított vagyonkezelt vagyon - 4607 milliárd forint - a nettó intézményes megtakarítások - 7841 milliárd forint - 58,75 százalékát teszik ki.

Az évezred eleje óta a vagyonkezelt vagyonok csaknem hét és félszeresükre, a letétkezelt vagyonok pedig több mint nyolcszorosukra nőttek.

Pénztárak, biztosítók az élen

Továbbra is a pénztárak és a biztosítók a vagyontulajdonosok két meghatározó intézményi csoportja. A BAMOSZ adatai alapján a gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok és a magánszemélyek vagyona a teljes vagyonkezelt állomány 1,5-2 százaléka körül volt az utóbbi időben, és trendszerűen csökkent, míg az egyéb intézményi befektetők (alapítványok, betétbiztosítási és befektető-védelmi alapok) adták a nem pénztári és biztosítói vagyonok nagyobb részét (a teljes vagyonkezelt állomány 4-5 százalékát).

Az összes kezelt vagyon több mint háromötöde pénztári, további közel harmada pedig biztosítói vagyon - hosszútávon a nyugdíjpénztárak által vagyonkezelésbe adott vagyon aránya trendszerűen nőtt, míg a biztosítóké fokozatosan csökkent, és ez a trend a negyedévben is jelentkezett, mivel a pénztári vagyonok gyorsabban bővültek a biztosítói vagyonoknál. A kezelt vagyon legnagyobb hányada, 3386 milliárd forint a pénztárak (elsősorban nyugdíjpénztárak) számára kezelt vagyon.