Gyenge volt a kereslet a rövidlejáratú állampapírok iránt csütörtökön

Vágólapra másolva!
A 12 hónapos diszkontjegyre a rövid futamidejű hozamvárakozások bizonytalansága miatt gyenge a kereslet, erre utal, hogy a többi papír aukcióján bőven van érdeklődés, mondta az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese csütörtökön. Egyelőre nem terveznek lépést, de ha a probléma tartós marad, reagálhatnak rá.
Vágólapra másolva!

A csütörtöki 12 hónapos diszkontjegy aukción a két héttel korábbi aukcióhoz hasonlóan az ajánlatok épphogy csak meghaladták a meghirdetett 50 milliárd forintot, és az ÁKK az eredetileg felkínáltnál kevesebbet adott el. A két aukción a meghirdetetthez képest összesen 25 milliárd forintnyi volt a kiesés.

Kevés volt az ajánlat, és nagy volt a szórás a hozamokban, mondta a csütörtöki aukcióról Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese, aki szerint strukturális, kimondottan az egyéves kincstárjeggyel kapcsolatos problémáról van szó, hiszen a keddi 3 hónapos diszkontjegy aukción bő háromszoros volt a kereslet, és a kötvények iránt is bőven volt ajánlat a múlt csütörtöki aukción.

Egy-egy aukció alapján nem terveznek változást, de figyelik a piacot, és nem kizárt, hogy reagálnak, mondta a vezérigazgató-helyettes. Kérdésre hozzátette: a tervezettnél kisebb 12 hónapos diszkontjegy értékesítés miatt nem kell más állampapíroknál emelni az eladásokat.

A másodpiaci hozamgörbe egy ideje sajátosan alakul, egy évig bezárólag gyakorlatilag egyenes, azután viszont nagy az ugrás, a rövid hozamok és a hároméves között szerdán több mint 1,7 százalékpont volt (az utóbbi javára) a különbség, mondta Borbély László. Hozzátette, a piac szemlátomást megosztott az ügyben, hogy miként alakulnak a rövid futamidejű hozamok.

Szakértők szerint a gyenge 12 hónapos aukciós kereslet azt mutathatja, hogy a befektetők egyelőre kivárnak, mi lesz a jegybanki alapkamattal. A Magyar Nemzeti Bank hétfőn második hónapja hagyta változatlanul 5,25 százalékon az alapkamatot, megszakítva a 2009 júliusa és 2010 áprilisa között folyamatos kamatcsökkentést.