Szijjártó: Orbán már tárgyalt Szásszal a PSZÁF-ról

Vágólapra másolva!
Szijjártó Péter miniszterelnökségi szóvivő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök kedd reggel tárgyalt Szász Károllyal a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről. Az előző elnök ezzel egyidőben jelentette be lemondását.
Vágólapra másolva!

A Fidesz-kormány Miniszterelnökségének szóvivője, Szijjártó Péter délután tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy Farkas Ádám a pénzügyi felügyelet elnöke beadta lemondását, s ezt Orbán Viktor megküldte a köztársasági elnöknek.

Szijjártó elmondása szerint a kormányfő kedd reggel tárgyalt Szász Károllyal, aki a felügyelet új elnöke lehet. A már nyilvánosságra került információk szerint Szász ősszel váltotta volna Farkast, más találgatások szerint pedig a 2009-es évről szóló PSZÁF-jelentés parlamenti szavazásakor váltották volna le. A hétfőn sürgősségi eljárással történő szavazáson végül az országgyűlés nagy többséggel elfogadta a jelentést, Farkas mégis a távozás mellett döntött.

Szász Károly 2000-ben kapta meg először a felügyelet elnöki pozícióját, eredetileg hat évre, azonban 2004-ben Draskovics Tibor felmentette tisztségéből. Szász bíróságon támadta meg a döntést, és a pert meg nyerte.

Farkas Ádám kedd reggel hozta nyilvánosságra lemondásáról szóló közleményét, amelyben arra hivatkozott, hogy úgy tartja tisztességesnek, hogy az újonnan megalakult kormány számára lemondásával teremti meg a lehetőségét arra, hogy a továbbiakban az általa jelölt szakember irányíthassa a felügyeletet. A június 30-ával lemondó elnök szerint a felügyelet vezetőjének bírnia kell a mindenkori kormány bizalmát.